2017. feb 16.

Nyolcvan éves a nylon

írta: ClownPepito
Nyolcvan éves a nylon

Vagyis épp 80 éves az az anyag, melyet az amerikai DuPont cég vegyésze Wallace Hume Carothers szabadalmaztatott 1937-ben.

Mivel világ életemben utáltam a kémiát, e csodás anyag vegyi leiratát most mellőzöm. A kíváncsiak számára elárulom, hogy a nylon egy poliamid alapú műanyag, de hogy ez mit is jelent, arról lövésem sincs, s a már említett okok miatt nem is érdekel.

nylon-suspenders.jpg

A nylon egy nagyon erős és rugalmas anyag, melyet a rendkívül drága selyem helyettesítésére kísérleteztek ki.
Elnevezését illetőleg több meseszerű történet is született. Ezekből kiemelnék néhányat, vagyis miként született a Nylon név:
A New York és London szavak összeolvasztásából, vagy a férfiakból álló vegyészcsoport így szeretett volna kedveskedni a tagok feleségeinek, keresztnevük kezdőbetűit felhasználva (Nancy, Yvonne, Lovella, Olivia, Niha), esetleg egy másik magyarázat szerint a feltaláló a „Heuréka!” helyett a „Now You Lousy Old Nipponese!” üdvrivalgással köszöntötte a létrejött új anyagot, célozva ezzel a drága japán selyemre. Az igazság talán már ki sem derül.
Annyi azonban bizonyos, hogy a nylon forradalmasította a műanyagipart is. A belőle készült fonalat legfőképpen a textilipar használta és használja. A gyönyörű női lábakra húzott harisnyák látványa a 40-es években sok férfi és nő szívét dobogtatta meg. (Persze ma is szívesen nézzük...)
A gyártók hamar rájöttek, hogy a tisztán nylonból készített harisnya sosem szakad el, így e finom női ruhadarab gyártásához kevert szálakat használtak, teszik ezt ma is.Hja kérem, fogyasztói társadalomban élünk!

A nylont más iparágak is felfedezték, s ma már észre sem vesszük, hogy ez az anyag mennyire beépült a közvetlen környezetünkbe.

Boldog születésnapot Nylon!

nylon_mix.jpg

Szólj hozzá

izébigyók