2017. okt 16.

napikaki

írta: Clodovicus S. Carolus
napikaki

wc-ikon.png;-\

Olvasom a hírportálokat. Vagyis inkább a címeket és a „civil” hozzászólásokat. Hogyan csámcsog a világ ezen fele azon, amit kiszart a világ másik fele. Úgy látom, az egyik téma egy amcsi producer kipenderítése eddigi hatalmából, hogy aztán átvegye és folytassa valaki más. Szexuális zaklatás? Itt nálunk szinte minden színházigazgatót a tökénél kellene felkötni emiatt. Sorolhatnám a neveket, de utálnék „trágyalóterembe” járni. No meg innen már régóta hiányoznak az oknyomozó újságírók, akik egyáltalán... Lassan már a sima újságírók is. Igazából egyetlen kérdés merült föl bennem az üggyel kapcsolatban. Ha harminc éve ezt teszi, amit tesz, harminc éve sztárokat „gyárt” és használ, agresszív és leszarja a többi embert, s ráadásul ezt mindenki tudta, s ennek ellenére még becsületrendet is kapott, meg miegymást, akkor miért éppen most? Mi történt, ami miatt kipukkadt a rózsaszín lufi? Nyilván, erről nem fognak írni, szóval, ugorgyunk, nem téma.

 

Más. Itt a sógoroknál meg közben választgattak, vagy mi. Ahogy értelmezem, olyas valaki kerül hatalomra, aki nem annyira barátja az idegenekkel történő európai betelepítésnek. Nyilván ez csak addig igaz, amíg a zúnijó meg nem zsarolja valamivel. Hacsak nem lesz olyan tökös gyerek, aki mer ellentmondani a brüsszelieknek, s rávilágítani az elfuserált tervekre, melyek a kényelmes bársonyfotölyökből nagyon szépnek látszanak, de az utcáról nézve életveszélyesek.

 

Én tényleg emberbarát vagyok, vagyis nem, de próbálok minél kevesebb humanoidot utálni. Ám ezek a nóném menekülteknek hazudott harcosok valahogyan nem lopták bele magukat a szívembe. A nagy többségük egyedülálló fiatal férfi. Általában csapatban járnak, sunyin figyelnek, felderítenek. Az itteniekre elég félelmet keltő pillantásokat vetnek, ami nem ad okot a bizalomra. Gyakorta követelőznek, fenyegetőznek, ami nálam nem a humanitárius gondolatokat ébresztik fel. Jelentős százalékuk ráadásul nem is háború sújtotta övezetből érkezik, ha egyáltalán hajlandók nyilatkozni arról, hogy hol is a hazájuk. Ha mindezek mellett félre is teszem a sok politikai ellenpropagandás maszlagot, a viselkedésük kifejezetten egy megszállásra, harcra készülő katonákat idézi.

Szólj hozzá

magyarország izébigyók