Erre az egyszerű kérdésre ma már egy ovis is tökéletes leírást ad,

s ha egy picit nekidurálja magát, akkor egészen jó rajzot is csinál róla. Nem így állt a dolog a középkorban. Az Európában alkotó kódexíróknak, festőknek, grafikusoknak lövésük sem volt arról, miként nézhet ki egy elefánt. Tudtak a létezéséről, s gyakorta igény is mutatkozott az elefánt ábrázolására, de számukra ez komoly kihívásnak mutatkozott. A világlátott utazókat faggatták, kérték őket, adjanak „személyleírást” az elefántról. A beszélgetések közben elfogyasztott alkoholos ital hatására aztán a legváltozatosabb leírások születtek, melyekhez a grafikus hozzátette saját fantáziáját. Így történhetett, hogy sokáig az elefánt ábrázolások kissé bénácskára sikeredtek, s mai szemmel mulatságosnak hatnak.

Én vagyok az elefánt,
nem zabálok celofánt.

Nagyra növök, füvet eszek,
porcelánt így sose veszek.

Nagy a testem, nagy az orrom,
nagy még AZ is, ki se mondom.

Általában békés vagyok,
a főtt rizstől bevadulok.

Többnyire csak lóg az ormány,
no nem azér' mer' szar a kormány.

Élek vadon, vagy cirkuszban,
Nem utazok luxusbuszban.