2015. ápr 15.

Kínai képmásolók

írta: ClownPepito
Kínai képmásolók

Az, hogy Kínában mindenféle elektronikai, ruházati, élelmiszer ipari terméket előállítanak ismert tény. Ám van egy másik üzletág is, ami évről évre egyre kelendőbb. Ez pedig a művészet.

Dafen egy falu Kínában, mely teljes mértékben a világ nagy művészeinek lemásolásából él. Legyen az a Mona Lisa, vagy Picasso kék korszakából egy kép, esetleg Warholtól valami, itt biztosan újrafestik, s tán tökéletesebbre, mint az eredetit.

kepmasolok04.jpg

(A képek másolása még az 1990-as évek elején kezdődött, s mindössze húsz művész közreműködésével. Huang Jang úr volt az ötletgazda, s okos üzletemberként ő irányította a képek eladását is.)

A településen ma csaknem 5000 fiatal festő él, akik évente 4 millió darab képet készítenek el. Gyakorlatilag semmi mást nem is csinálnak, csak kopíroznak. Többségük művészeti akadémiát végzett, tehetség, de munka híján ezt a megélhetést választották.

kepmasolok01.jpg

Megrendelőik között akadnak híres nyugati szállodák éppúgy, mint komoly művészeti galériák, akik biztonsági okokból készíttetnek tökéletes másolatokat a birtokukban lévő híres alkotásokról. De magánemberek is vásárolhatnak itt, hiszen az árak viszonylag mérsékeltek. Egy Van Gogh megkapható akár 30 dollárért.

kepmasolok03.jpg

Szólj hozzá

izébigyók