2015. dec 15.

Régi magyar vicclapok

írta: ClownPepito
Régi magyar vicclapok

Hihetetlen kettős érzelmeket kiváltó nép vagyunk. Egyszer gyűlölni, máskor imádva, kacagva átölelni volna jó minket.

Talán maradjunk az utóbbinál. Szerintem nincs a világon még egy olyan nemzet, amelyik képes a saját nyomorából és keserűségéből efféle és ilyen színes, széles skálán mozgó viccet fabrikálni.
Valljuk be őszintén, alapvetően szomorú sorsú a magyar, mert valakik mindig belénk törölték a lábukat, s mi mindig kénytelenek voltunk ezt elviselni. Talán ennek enyhítésére születtek meg a mindig épp akkor aktuális vicclapok, melyek olykor pikáns, csípős, szatirikus vagy éppen szarkasztikus esetleg harsány humorral állítottak reflektorfénybe egy-egy eseményt vagy személyt. Ha elfogadjuk -s miért ne tennénk- azt a tényt, hogy a humorérzék az intelligencia mérőszalagja, akkor bátran kijelenthetjük: a magyar egy intelligens fajta (volt).

szabadszaj_logo.jpg

Ám a vicclapokhoz csak kisebb-nagyobb kanyarokkal lehetett eljutni. A világ legelső igazi újságja Németországban, Strassburg városában jelent meg 1605. áprilisában. Csupán száz évet kellett várni, hogy 1705. június 5-én megjelenhessen az első magyar újság a Mercurius Hungaricus (Magyar Merkúr), sajnos még nem magyar nyelven. Ez afféle hírlap volt, mely a Rákóczi szabadságharcról kívánt hiteles beszámolókat nyújtani a nyugati országok szándékosan félreinformált polgárainak. Aztán már csak 75 esztendő kellet, s végre Pozsonyban a magyar királyi városban, Rát Mátyás evangélikus lelkész szerkesztésében megjelent a Magyar Hírmondó, mely a megjelenés évében 318 előfizetőt számlált és köteles példányai eljutottak Hollandiába, Franciaországba és Spanyolországba is. Ebben, helyesebben ennek irodalmi mellékletében már felfedezni a magyar vicc ősi változatait, melyek még afféle tréfás adomák és szójátékok formájában igyekeznek mosolyt csalogatni olvasójuk szája szegletébe.

Az első magyar vicclapnak a francia Charivari humoros politikai vicc- és rajzújság magyarított változatát tekinthetjük, mely Dongó néven Lauka Gusztáv szerkesztésében indult 1848. július elején. "Pártatlanok leszünk és igazságosak. Ami nyomorú, azt nyomorúnak fogjuk nevezni, bárhol, bárkire is vonatkozzék." Szólt a bevezetője, s ezzel tulajdonképpen megszületik a pesti vicc fogalma. 25 lapszám után szűnt meg, mert alkotói (pl. Petőfi Sándor) beálltak a forradalmi hadseregbe, s néhányuk bizony életét áldozta a hazáért.
A pesti vicc egy darabig néma maradt, aztán Jókai Mór indított két -inkább humorosabb- anekdotákat s tréfás rajzocskákkal illusztrált jeleneteket tartalmazó újságot, Nagy Tükör (1856) és Üstökös (1858) címen. Ezek megnyitották az utat a többiek előtt, így látott napvilágot a viszonylag hosszabb időt megélt Bolond Miska(1860) a Bolond Istók (1878), Uram Bátyám (1886) és a Mátyás Diák (1888) viccújságok.

cultura-elclapok2-cultura.jpg

Közben a politikai nyomás is enyhült, így a kiegyezés után (1868) eljött a nagy pillanat, s az angol Punch politikai viccmagazin mintájára Magyarországon is megjelent az első (zsidó) politikai élclap a Borsszem Jankó, melynek főszerkesztője Ágai (Rosenzweig) Adolf a kiváló humorista, aki páratlan tehetséggel bátran kalandozott a vicctől az irónián át a groteszkig. Stílusa, modora és fordulatos "előadásmódja", szójátékai még ma is utánozhatatlanok. Szerkesztése alatt a Borsszem Jankó igazi, Európa szerte elismert politikai élclappá fejlődött, s benne megszületett egy Magyarországon új művészeti ág, mely a világ legjobbjai közé repítette: a karikatúra.
Rajzolóművészei: Karel Klic, Jankó János, Faragó (Fränkel) József, Bér(Behr)Dezső, Fényes (Fischmann) Adolf, Homicskó Atanáz.
Későbbi jeles szerkesztői között pedig megtaláljuk Heltai (Herzl) Jenő, Ambrus Zoltán, Dóczy Lajos és Mikszáth Kálmán nevét is.
Nekem leginkább a Borsszem Jankó "állandó szereplőinek" elnevezései tetszenek, úgy mint:
-Lengenádfalvay Kotlik Zirzabella (dúskeblű honleány, szélbali honhölgy)
-Mihaszna András (rendőr)
-Mokány Berci, dömbszögi és bugaczi nömös (vidéki földesúr)
-Sanyaró Vendel (köztisztviselő)
-Spitzig Iczig (ischmeretesch hazaphi és tscholádapa)
-Tömb Szilárd (professzor)
-mucsaiak (elmaradott vidékiek)

Az első világháború után a Borsszem Jankó népszerűsége rohamosan csökken, míg 1938-ban meg is szűnik. Ám megmarad az a szellemiség, mely átalakulva ugyan, de újraéled a későbbi vicclapok hasábjain. A magyar (pesti) vicc és az alkalmazott grafika, reklámgrafika területén pedig egyedülálló művészeti utat nyit Magyarországon.

Az új viccújság generációjához tartozott a Pikáns Lapok(1883) című sajtóorgánum, mely körül komoly botrányok keletkeztek, s Magyar Figaro (1886) néven átkeresztelve kellett újraindítani. A Magyar Figaro alakítja át a 19. századi vicc-újságírást, s megmutatja azt az irányt, ami elvezet a 20. századi politikai, szatirikus sajtó megteremtéséhez. Ehhez az új szellemiséghez tartozott a Fidibusz (1905) című élclap, melynek főszerkesztője végig Heltai Jenő volt.

viccujsag_mix.jpg

A világháborúk után megjelenő Ludas Matyi (1945) Szabad Száj (1946) és Pesti Izé közül a nyílt baloldaliságot vállaló Ludas Matyi maradt, s így évtizedekre -egyedüliként- a "pesti vicc", s ezen keresztül egy -időnként tréfásan bírált- zűrzavaros ideológia terjesztőjévé vált.

De hol van ma a pesti vicc? Hol? Kérdésem sokáig visszhangzik a tépett plakátvakolatú falakon, de választ nem ad rá senki sem. Így -jobb híján- magam fabrikálok választ.

Mára igazából a hagyományos pesti viccnek nyoma sem maradt. Ezért újra megidézem a bevezetőm utolsó mondatát: Ha elfogadjuk -s miért ne tennénk- azt a tényt, hogy a humorérzék az intelligencia mérőszalagja, akkor bátran kijelenthetjük: a magyar egy intelligens fajta volt, mert amit ma humorként tálalnak az szánalmas próbálkozás, ami a kamerák előtt többszörösen ismételt és a vágószobákban összemontírozott humorkísérlet, az csupán egy rossz vicc. Már nincsenek humoristák sem, csupán botcsinálta pojácák, ahogy a viccújság-szerkesztés is már csak a régi tréfák „kopirájtos” vagdosásaiból áll, s lassan az általános újságírás színvonala is alásüllyed a Titanic mélységeibe.

Szólj hozzá

irodalom mókamájszter