2017. feb 02.

Béke (v/j)eletek

írta: Clodovicus S. Carolus
Béke (v/j)eletek

1959 februárjában jelent meg először a médiában ez furcsa jel.

A „Campaign for Nuclear Disarmament” angol civil szervezet logójaként szerepelt, mely társaság a nukleáris fegyverkezés ellen tiltakozott 1959. február 21.-én.
A jelet Gerald Holtom (tévesen sokan Holton-t írnak) grafikus készítette, szerintem 3 perc alatt. A katonai tengerészetben használt N és D jelzést mosta egybe, s pikk-pakk már készen is volt.

bekejel001.jpg

Maga a jel, persze sokkal ősibb ennél. Rúna jel, s szerepel állított illetve fejtetőre fordítottan is, ekképpen a magyar rovásírásban a „zs” hangot jelöli. Jelentései: élet, életfa, keresztfa.

A békejelben viszont épp ellentétes a jelentése, mint amit jelképezni szeretne. Az ősi rúna így halált, megadást és pusztulást jelent. Ugyanakkor e jel a tarot-ban a 12. kártya, az akasztott ember szimbóluma, melynek sokszorosan áttételes értelmezése is lehetséges.

bekejel002.jpg

Ezt a formát használják egyes sátánista, cionista csoportok, egyháznak álcázott érdekszervezetek is. Amerikában a mai napig működik a Sátán Egyháza nevezetű vallási szervezet, melynek alapítója Anton Szandor LaVey, melyben már-már röhejes hókuszpókuszokkal igyekeznek kihangsúlyozni a semmi fontosságát, csak annyira szabályosan, mint a többi vallásban. (Azt gondolom, a hit kérdése a legintimebb dolog. Nem tartozhat másra, csak arra a személyre, aki magában hordozza.)

Van itt még egy apró kitérő, mely mégis idetartozik. A békejel tervezője azt állította, hogy az ötletet valójában Goya a híres spanyol festő képéről vette, ahol egy férfi áll széttárt karokkal. Nem értem, miért állította ezt, az azonban tény, hogy Francisco José de Goya y Lucientes tagja volt az egyik szabadkőműves páholynak. Önarcképén meg is örökíti e tényt a szokatlan ecsettartással, melyben a páholy egyik szimbóluma a szögmérő világosan felismerhető. S nahát, de igazán nem gondolva semmi rosszra, a szabadkőművesekről készült ábrázolásokon gyakorta szerepel a háromlábú gém. De á nem, nem hasonlít a békejelben található rúnára. Vagy mégis?

goya-self_portrait_1-2.jpg

E különös, ősi szimbólum bizony visszaköszön a Szabadkőművesség jelrendszerében. E szervezet pontos meghatározása lehetetlen, mert milliónyi pókfonalával kötődik a múlt- és jelenbeli világ pozicionált szervezeteihez, melyek vagyoni, politikai hatalmukra alapozva uralják ezt a bolygót. Az Illuminati és az Ahnenerbe fogalmakról már írtam korábban, nem óhajtanám ismételni szavaimat. Csak annyit kell hozzátennem, hogy ezek is e tárgykörben vizsgálandók, ahogy a templomos lovagok megítélése is újabb problémákat vetne fel.
Az tény, hogy a Szabadkőműves Páholyok nyíltan sohasem támadták a keresztény egyházat, de igyekeztek annak befolyását csorbítani. XIII. Leó pápa felvette velük szemben a harcot, s a Sátán szolgáinak, az egyház ellenségeinek bélyegezte teljes tagságukat.

bekejel003.jpg

E küzdelem még ma is folyik. Nem csak világi, de már egyházi szinten is, hiszen a páholy befészkelte magát a Vatikánba is, így belső és külső csatára kényszerítve a mindenkori pápai hatalmat. A harc hétköznapi életünket is áthatja, s ha nem is hiszünk az összeesküvés elméletekben (miért is tennénk, hiszen nagyon okosak vagyunk, mindent tudunk) azért néha rácsodálkozunk, hogy a fölöttünk tornyosuló hatalom milyen aljas módon használ és kihasznál minket.
Vezessük le a legegyszerűbb példán keresztül. Ha egy emberről minél több személyes jellegű információnk van, neki pedig rólunk semmi, vagy alig valami, akkor azt az embert mi a markunkban tarthatjuk, életét mi irányíthatjuk. Kihasználhatjuk gyengeségeit, zsarolhatjuk, rákényszeríthetjük afféle dolgokra, amit alapból sohasem tenne meg. Személyes függőséget alakíthatunk ki nála, melyben folyamatosan megalázhatjuk, miközben ő úgy érzi, szeretjük, s ezért a végletekig ragaszkodni fog hozzánk. De ezekről a „pompás” dolgokról majd legközelebb mesélek Néked, kedves kis Olvasóm. Addig is ne gondolj semmire, csak nyugodtan rajzolgasd a béke jelét, mely tudatalattidba égeti a szabadkőművesek eme szimbólumát. Rajzolgasd, ingyen van.

Szólj hozzá

történelem izébigyók