2018. okt 01.

Villanykörte

írta: ClownPepito
Villanykörte

Vitathatatlan tény, hogy Thomas Alva Edison kiváló üzleti és technikai érzékkel, gyors észjárással és általános kreatív képességekkel rendelkezett.

Felsorolni is alig lehet, hogy nevéhez hány és hány szabadalom kötődik, melyek egy részét valóban az Ő kutató, kísérletező munkája teszi értékesebbé. A többiről csupán annyit, hogy Edison sokáig az Amerikai Szabadalmi Hivatalban dolgozott, így volt rálátása mind a szabadalmakra, mind pedig azokra, akik találmányaiktól, vagy ötleteiktől a gyors meggazdagodást várták.

Az 1800-as évektől kezdve számtalan feltaláló, kutató kísérletezett azon, hogy megalkossák a jövő fényforrását az izzólámpát, amit póriasan csak villanykörtének hívunk. Humphry Davy, Warren de la Rue, Frederick de Moleyns, John W. Starr, Jean-Eugène Robert-Houdin, Joseph Wilson Swan, Henry Woodward és munkatársa Mathew Evans. Mind-mind megalkották saját izzóikat, s megkapták értük szabadalmaikat. A lámpák így vagy úgy működtek ugyan, de nem bizonyultak hosszú életűnek, s fényerejük is kifogásolható volt. Edison is kísérletezett az izzólámpával, s hogy közelebb jusson a megoldáshoz, jó érzékkel vásárolt meg szabadalmakat. Ezekkel együtt a zsákutcák elkerülésének trükkjeit is megkapta, ezáltal a lényegre koncentrálhatott. Edison volt az első, akinek 1880-tól sikerült sorozatgyártásban előállítania izzólámpákat, melyekben bambusz alapú szénszál izzott egy vákuumot tartalmazó üvegburában. Ezek az izzók már 1200 üzemórát bírtak, igaz, használatuk közben erősen kormozták az üveget. Tíz évig uralta a piacot, de aztán a szénszálas égőket felváltották a fémszálas izzók, melyet egy osztrák feltaláló, bizonyos Carl Auer von Welsbach szabadalmaztatott, kinek nevéhez még számos kémiai elem felfedezése és más hasznos találmány köthető.

Aztán innentől kezdve csupa-csupa magyar név következik. Just Sándor és Hanaman Ferenc, akik az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. vagyis a Tungsram mérnökeiként 1904-ben elsőként használtak volfrám izzószálat, s ezzel gyakorlatilag megalkották a biztonságosan működtethető és hosszú élettartammal bíró villanykörtét. Millner Tivadar, Túry Pál és Bródy Imre kutatásai pedig eljuttatták ezt a találmányt a majdnem tökéletes felé.

Sokáig ezt a verziót használta a világ, pedig alapvetően a villanykörte egy pocsék világítási eszköz, hiszen a felhasznált energiának mindössze 2 százalékát alakítja át fénnyé, a többi hőveszteség. Az izzólámpa lecserélésére sokféle alternatíva született, a fénycsőtől a halogén és ledes izzókig. Mindegyik jobban hasznosítja az energiát, élettartamuk is hosszabb, viszont előállításuk drágább, elhasznált állapotukban pedig környezetszennyezőbbek a hagyományos villanykörtéknél. Szóval amit spórolunk a felhasznált energián, azt többszörösen elköltjük az előállításra majd pedig a hulladék biztonságos kezelésére. Minden bizonnyal van egy lobbi, főleg itt Európában, amelyik a háttérben azért küzd, hogy a hagyományos izzólámpák kiszoruljanak a piacról, hogy az ő érdekeltségi körükbe tartozó „energiatakarékos” termékek kerüljenek a helyükbe. Hja, a felhasználók érdekei ismét lényegtelenek.

 

Személyes tapasztalatom azt mutatja, hogy az új típusú világítóalkalmatosságok nem kellemesek a szemnek. Némelyik finoman pulzál, vibrál, ami kifejezetten bántó. Mások meg úgy világítanak, hogy nem világítanak. Gyerekkoromban voltak hasonló élményeim, amikor egy nagyon régi típusú, afféle gangos ház lépcsőházában jártam, melyet egy vagy két 25-ös körte „világított” meg. Akkor már jobb a teljes sötétség. Más típusú, LED-es lámpák pedig annyira éles fehér és hideg fényt bocsátanak ki, hogy az emberek arcát halálsápadtnak látom. Egy másiktól viszont csupa kínai lesz a szobában, olyan sárgás fényt ad. Szóval nekem jobban tetszik a hagyományos körte fénye, melyek indoor, 2700 K színmelegséget adnak, s amelyektől hamarosan el kell búcsúznom, mert Magyarországon is győzött az „energiatakarékos” lobbi.

Ám állítólag van remény. Amerikában a Massachusettsi Műszaki Egyetemen nem oly rég kikísérleteztek egy hagyományos ám a nanotechnológiát segítségül hívó, újragondolt villanykörtét, mely a hőt újrahasznosíthatóvá teszi, így az izzó a felhasznált energia majdnem 7 százalékát alakítja át fénnyé, ráadásul a legjobb LED világításnál másfélszeres hatásfokkal. Na, én ennek drukkolok, csak hát az Amerikában van.

Egy azonban tény. Edison elődei is utódai kezünkbe adták a villanyvilágítást, ezzel együtt a velejáró jót és rosszat is. Egy városi legenda is született, melyben titkos szövetségbe léptek a villanykörte gyártók. Ez volt a villanykörte-összeesküvés. A villanykörtéket gyártó cégek megállapodtak, hogy csak olyan izzókat szabad gyártani, melyek átlagos üzemideje 1000 munkaóra. Ennek hatására született meg minden gyártásmechanizmusban a tervezett elhasználódás avagy elévülés gondolata, mely előre meghatározott időre teszi egy adott termék tönkremenetelét. Ráadásul úgy, hogy annak javítási költsége magasabb, vagy problematikusabb legyen egy új termék beszerzésénél. Így kívánták a fogyasztói társadalom folyamatos növekedését fenntartani. Például gondoljunk a hölgyek nylonharisnyájára -na ne úgy-, mely ma már kevert szálból készül. Ha tényleg csak nylonból lenne, soha nem szakadna ki, nem futna fel a szál. Egy nőnek elegendő lenne néhány különböző színű pár és az kiszolgálná még az unokáját is. Tönkremennének a gyártók.

De ez az elévüléses téma olyan érdekes, hogy majd máskor, egy külön mesében mesélek róla, valamikor... vagy...nem is tudom. Akit viszont rettenetesen izgat a téma, nézze meg ezt a filmet. Boldogabb nem lesz tőle, csupán néhány dolgot helyre tehet a fejben.

edison_villany-mix.jpg

Szólj hozzá

izébigyók