2019. ápr 22.

A Földanya Napja

írta: ClownPepito
A Földanya Napja

Ma (április 22.) van a Föld nevű, valaha kék, de ma már inkább szénmonoxidtól szürke bolygó napja.

Az ünnepnapot az UNESCO nevű szervezet teremtette meg, miután többen és többször szóltak és felszólaltak Neki a Föld ügyében. Bolygónk életkoráról senkinek nincs pontos adata, de állítólag ötmilliárd éves, s keletkezése után egymilliárd évvel már megjelent rajta az élet. Szerencsére nem az emberi. Napocskánk még másfél milliárd évig biztosítja a földi élet lehetőségét, de ahogy most haladunk, nem lesz szükség rá - sokkal előbb kipusztítjuk magunkat.

A Föld napjának ünnepét először egy John McConnell nevű béke- és földvédő fickó javasolta 1969-ben, aki idealista módon hitt abban, hogy közösen egy élhető világot teremthetünk. Orbitális méretű tévedés volt. Helyette majdnem négy millió gallon nyersolajjal szennyeztük az óceánt Santa Barbara partjainál. A látszat kedvéért az UNESCO tett néhány gesztus értékű lépést, melyeknek valójában semmi látszata. Ugyanúgy szennyezzük környezetünket, még nagyobb mértékben szipolyozzuk ki bolygónkat. Piramidális átverésekkel etetik az emberiséget, például, hogy vegyenek elektromos autókat, mert azok milyen környezetkímélőek. Csak épp a kiégett aksikban található nehézfémek kíméletlen környezetszennyező pusztításáról hallgatnak. A szubliminális üzenetek, melyeket reklámokba csomagoltak, tökéletes és pusztító munkát végeznek.

A hetvenes években Denis Hayes amerikai egyetemi hallgató indította el saját mozgalmát, mely az alternatív energiák felkutatását és széles körben történő alkalmazását tűzte ki célul. Mára frankón meggazdagodott belőle, mert ez is egy megabiznisz, egy külön üzletág lett. Tudják, mennyibe kerül egy darab napelem panel, minden kiegészítője nélkül? A legolcsóbb húszezer. A felső határ pedig a csillagos ég. De egy panel az semmi, legalább egy tucat kell egy parányi házikóra. Szóval, nem is érdemes számolgatni. 

A rendszeres ünneplés harminc éve, 1989-től datálható, melyben átlagban 170-180 ország vesz részt. Ez viszonylag jó arány, ha figyelembe vesszük, hogy hivatalosan 193 önálló ország létezik a bolygónkon. De akkor mégis miért pusztul egyre nagyobb mértékben otthonunk? A válasz inkább gazdasági. A világ összvagyona az emberiség néhány százalékának birtokában van, akik magasról tesznek arra, hogy mondjuk Brazíliában a kivágott erdők többé nem termelnek oxigént, hogy a gyáraik által kibocsátott szénmonoxid felmelegíti a bolygót, melynek hatására elolvadnak a sarkokon található jégsapkák, amik aztán megváltoztatják az óceánok áramlási szabályát, amik viszont... Szóval olyan csodálatosan ki van találva ez a természet, csak az ember az, amelyik belemocskol az egész rendszerbe.

Jelenleg a legnagyobb probléma a műanyagszennyezés. Ez egyértelmű tény! 1838-ban Victor Regnault, aki először állította elő a PVC-t, még nem gondolta, hogy micsoda lavinát indít el. Nyilván nem ez volt a szándéka, csak aztán néhány mohó és pénzéhes család rátette a mocskos kezét. Biztosan ők is ismerik a Föld napjának jelmondatát: „Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?” Tudják, persze, hogy tudják: tönkreteszik!

Az egész ünneplés -sajnos- egy nagy hókuszpókusz. A kisgyerekek „rajzpályáznak”, a nagyobbak fákat ültetnek, (jó biznisz ez az önkormányzatokhoz tartozó kertészeteknek) meg efféle hasonló és értelmetlen dolgok. Himnusz is született az Örömóda dallamára, amit nem írok ide, mert még az angolul tanulók 99 százaléka se érti. Szóval jó ez a kezdeményezés, nemes, meg minden, de távlatilag semmi értelme. Az emberiség valójában behunyja a szemét, mint kis Balázs, álmában csönget egy picit és átalussza saját pusztulását. Szkeptikus vagyok az emberiség jövőjét illetően? Nagyon. Néhány évvel ezelőtt a világ tudósai még azt közölték: itt az idő, az utolsó óra, hogy az emberiség visszafordítsa a pusztulást. Nem tette. Az energiaforrások már belátható, kiszámítható időn belül kimerülnek. A földi klíma kedvezőtlenül és hamarabb változik, mint az hitték. A folyamatot már nem tudjuk visszafordítani, talán erre utalt a maják 2012-ig datált naptára. Abban az évben sokan hitték: itt a világvége. Pedig a világvége már előbb elkezdődött, csak senkit sem érdekelt. Az ember tényleg olyan, mint a vírus. Ahová beteszi a lábát, ott pusztulás kíséri. Aztán amikor nem marad más, akkor elpusztítja, felfalja önmagát. Boldog Földanya Napját!

foldnapja-mix.jpg

Szólj hozzá

izébigyók