2019. sze 15.

A demokrácia nemzetközi napja - szeptember 15

írta: ClownPepito
A demokrácia nemzetközi napja - szeptember 15

Kezdjük egy szép ideával:


„Minden emberi lény szabadnak születik, egyenlő méltósága és joga van.”

          Ez -elvileg- a demokrácia alapja, mely egy ógörög szó és azt jelenti, hogy: a nép hatalma. Miként is definiálható ez? Lényege, hogy egy adott közösség minden választójoggal rendelkező tagja részt vehet az őt, vagyis az adott közösséget érintő ügyek döntésében. Még azt az alapszabályt is közösen kell elfogadniuk, ami a működésről, a különféle döntéshozói szintek hatásköréről szól. Együtt kell dönteniük arról is, hogy e különböző szinteken mikor, kik és hogyan képviselhessék a többséget - miként és hogyan válasszák meg ezen képviselőket, s ha nem látják el megfelelően feladatukat, miként lehessen leváltani, esetlegesen megbüntetni őket. Kívülről mindez egy piramis felépítésű társadalom képét mutatja, ami már önmagában hordozza az alapgondolat, a demokrácia fenéken billentését. Így volt ez már az ókori demokráciákban is. Első kritikusa Arisztophanész volt, aki a demokrácia korrupt és demagóg jellegét emelte ki. Később Platón és mások a demokráciát a mértékletességet nem ismerő csőcselék hatalmának látták. Egy olyan „államformának” tekintette, melyben a magán- és állami élet a mértéktelen szabadság következményeként könnyedén átcsúszhat szolgaságba. Arisztotelész szerint a demokráciából -mivel benne minden ember a saját gazdagságát és boldogságát keresi- végül oligarchia lesz. Elég jól ismerte az emberi faj gyarlóságait az időszámításunk előtt 384-ben született filozófus.

 demokracia_napja.jpg

Szóval ma van a demokrácia nemzetközi napja, a demokráciáé, legyen az bármi is. Amíg a piramis formájú társadalmi rendszert nem tudjuk lecserélni egy jobbra, mondjuk egy részvételi demokratikus társadalomra, addig megette a penész az egészet. Az embereknek sorban felkínálnak valamilyen izmusokat, s azt hiszik, ők azok, akik ledöntik az előbbit és választanak egy másikat. Pedig az összes izmus egyetlen egy rendszernek, a piramis felépítésű társadalmi rendszernek a másolatai. S amíg az emberiség képtelen ezeket elfelejteni, addig a demokrácia csak egy papíron létező, szép ideológia marad.

„MINDEN ÁLLAT EGYENLŐ, DE EGYES ÁLLATOK EGYENLŐBBEK A TÖBBINÉL!”

(Orwell: Állatfarm)

Szólj hozzá

politika történelem magyarország