2019. sze 21.

Wells

írta: Clodovicus S. Carolus
Wells

Az első, igazi felnőtt könyv, melyet olvastam, H.G. Wells: A láthatatlan ember című regénye volt. A Bátyám adta a kezembe, s ezzel a tettével egy jelentős időre elkötelezett a tudományos-fantasztikus irodalom mellett.

Wells élete maga a zűrzavar. Tele van bizonytalansággal, szegénységgel, mélységekkel és fényes magaslatokkal. Elszegényedett középosztálybeli családba született. A papa krikett játékos, ami akkor igen bizonytalan megélhetésnek bizonyult. A mama szobalány, s az egyre súlyosbodó anyagi helyzetük miatt kénytelen elszegődni vidékre, de a család nélkül. A család szétszakad, Herbert, akit korábban egy textilkereskedésbe adtak segédnek, ide-oda hányódik. Ösztöndíjjal továbbtanulhat, s az egyetemen magába szippantja a nyugati szocialista eszméket. Tanulmányai megszakadnak, atyai nagynénjéhez költözik, akinek leánya lesz az első felesége. Többször is nősül, s beleszámítva a feleségeket és számtalan szeretőt születik egy rakás gyereke. Szóval: nagy kujon volt.

Persze nem hódításai tették híressé, hanem különös, a "scientific romance" műfajába tartozó írásai. Írói karrierje 1901-ben kezdődik, s innentől kezdve felfelé ível. Az időgép - Dr Moreau szigete - A láthatatlan ember - Világok harca. Talán furcsának hangzik de ezek a regények, melyek később mind világhírűek lettek, mind a karrier beindulása előtt születtek. Wells rendkívül termékeny volt, írói értelemben is. A regények mellett tömérdek novellát, cikket is írt, s néha elkalandozott a sci-fi műfajától, ilyenkor -szocialista politikusként- társadalmi üzeneteket hordozó műveket alkotott.

De kanyarodjunk csak vissza fantasztikus regényeihez. Rengeteg jóslatot tartalmaznak, melyek közül sok kapitális tévedésnek bizonyult, viszont néhány tényleg megvalósult. Az 1914-ben megjelent A fölszabadult világ című regényében megjósolta az atombombát. A rádiumot már ismerték, tudták, hogy valamilyen különös energiát sugároz. Wells továbbgondolta a tudományos ismereteket, kiszínezte fantáziával, s így született meg a pusztító atombomba, melynek végzetes hatásait csak akkor ismerik meg, amikor a bomba felrobban. A mi Szilárd Leónk, -aki fizikusként ténylegesen megismertette a világot a nukleáris láncreakcióval, mely az atombomba működésének alapja- később elárulta, hogy a láncreakció alapötletének morzsáját Wells regényéből merítette.

wells-mix3.jpg

Szólj hozzá

irodalom