A januári kamuhíres hoax-teszten 80 százalékos eredményt értem el, ami annyit tesz, hogy tíz kérdésből kétszer tévedtem.

Ez volt az egyik kérdés:
Kérdés #5: Hawaii kormányzója tényleg azért tudta csak késve megcáfolni a téves rakétariadó hírét a Twitteren, mert elfelejtette a jelszavát?

Magát az alaphírt hallottam, de összemosódott egy másikkal, így rossz választ adtam.
A másik kérdést a bulvárszemétből kotorták ki, így csak tippeltem, mert moslékot nem nézek és nem hallgatok. Ez volt a kérdés:
Kérdés #9: Áprilisban tényleg jön a Jóbarátok című sorozatból készül mozifilm?

No comment.

Egyébként az ilyesfajta „játék” már tananyag Svédországban, s még néhány nyugati országban. Ott már az óvodásoktól kezdve az egyetemistákig igyekeznek fejleszteni az álhírek kiszűrésének képességét. Korosztályokhoz kapcsolódóan megtanítják a nebulóknak, miként járják körül az adott hírt, hogyan szedjék ízekre és rakják össze, hogy kihámozzák belőle a valóságot.

Idehaza erről álmodni sem érdemes, hiszen kicsi ország vagyunk, s az a kevés média, ami egyáltalán még működőnek számít, egymás közt osztja szét és forgatja újra meg újra a szemetet.

Ha megnézzük néhány hírportál címoldalát, csak elvétve találni tartalmas bejegyzést. Ott pedig, ahol civil vagy szerződtetett bloggerek írásai is megjelennek, csak még rosszabb a helyzet. A valóságot kiszorítják a bérelhető hurráoptimisták hazugságai, a szélesre tárt pumák fotói és az önjelölt moslékfőzők receptjei. Ezek közé beékelni egy-egy értelmesebb írást olyan reménytelen feladat, mint a nagy piramis kövei közé beszúrni egy kést.