Az ernyő szerkezete is kínai találmány.

Kezdetben bambuszból és papírból készült, s leginkább az előkelőségek használták. Japánország érintésével jutott el a magát civilizáltnak nevező barbár nyugatra.
Eleinte finom hölgyek ruhakiegészítőjeként szerepelt, védelmet nyújtva a napsugár barnító hatása ellen. (Milyen érdekes a világ, ma meg télen is "szoliba” járnak a lányok, hogy napsütöttébbnek lássuk őket.)
Aztán 1750-ben fordult a kocka. Sir Jonas Hanway -a makacs londoni esőktől védve ruháját- egy „esernyőt” nyitott a feje fölé, s ezzel önmagát válogatott gúnyolódás céltáblájává tette. De nem adta fel. Az ernyőt tökéletesíttette, s csupán csak húsz esztendőt kellett várni, hogy minden angol gentleman előszobájában ott lógjon a szürke vagy fekete esernyő.

Az esernyők legfőbb ellenségei a fiákeres és bérkocsis szállítók voltak, mert azt gondolták, ezentúl nem lesz rájuk szükség, hiszen az esernyő tökéletes segítség London utcáin, ha elered az eső. Az utókor azonban bebizonyította, hogy mindkettőnek van helye a világban.