Egyszer egy híres festő azt nyilatkozta, hogy neki három tanítómestere volt: a természet, Velázquez és Rembrandt.

A művészt Francisco José de Goya y Lucientes-nek hívták és 1746. március 30.-án született Spanyolországban.
Bár tehetsége adott volt, mégis sokáig próbálkozott, hogy bekerülhessen a felsőbb körökbe - mindhiába. Aztán 1774-ben a Királyi Szövőműhelyben kapott tervezői állást, így lehetősége nyílt a királyi udvar előkelőségeit megismerni.

Ezek után már könnyű volt karriert csinálni. Egészen IV. Károly spanyol király közvetlen környezetéig jutott, s a sikerei csúcsán kinevezték királyi festőnek.

Munkásságában 5 nagy korszak figyelhető meg, melyekben a hagyományos stílustól eljuthatunk a korai expresszionizmusig. Talán ezért lehetséges, hogy hazáján kívül nem szerzett elismerést, hiszen újszerű megoldásai inkább a későbbi modern festészet útját mutatták. Lehetséges, hogy a festékben lévő ólom mérgező hatása miatt veszítette el hallását, de talán ez megerősítette a belső hangokra való érzékenységét. A szabadkőműves páholy tagja lett, így utolsó időszakában képes volt megrajzolni és megfesteni annak a hamis, hazug és képmutató világnak minden visszásságát, amiről mások még csak suttogni sem mertek. A nyolcvan képből álló Los Caprichos sorozat, mely aquatinta technikával készített rézkarc, sokaknál kiverte a biztosítékot, mert a képeken kifigurázta a nemeseket, papokat, egyházat, az ostobaságot, a hatalommal való visszaélést. Emiatt is aztán többször beidézte az inkvizíció, de ítélet sosem született - a társaságnak, melynek tagja volt, magas körökben végződtek karjai.

Életének végén magányosan élt, művei -a szinte teljesen fekete festmények- között, melyek sokkal mélyebb tartalmi értékeket rejtenek. Átvitt mondanivalójukat csak a művész halála után sok évvel, a XIX. század vége felé kezdték megérteni. Ekkor fedezte fel a világ Goya-t, s neve, művészete ekkor került az igazán nagyok közé.