2019. dec 20.

vémájer

írta: Clodovicus S. Carolus
vémájer

Vivian Maier magánéletéről valójában azok sem tudtak semmit, akik személyesen is ismerték. Csak nagyon töredékes forrásokból tudni/sejteni, hogy francia anyától és magyar-zsidó apától származik. Bár New Yorkban született, gyermekkorát Franciaországban töltötte édesanyjával. Az ötvenes évek elején végleg visszatért Amerikába, ahol először munkásként, majd gazdag családoknál nevelőnőként dolgozott.

maier-mix1.jpg

Még Franciaországban, édesanyja barátnője Jeanne Bertrand tanította meg fotózni egy ősöreg Kodak géppel. A fiatal nőnek a szenvedélyévé vált ez a hobbi, ezért amikor Amerikában nevelőnő lett, már profibb géppel folytatta. Amíg lehetősége volt rá, maga hívta elő képeit, később ezt szakemberekre bízta, majd még később pedig csupán negatívokon őrizte meg képeit. Mindebből arra lehet következtetni, hogy alkotásait soha senkinek sem mutatta meg, hobbiját afféle személyes ügyként kezelte.

maier-mix2.jpg

Eleinte igen amatőr majd egyre egyénibb, profibb módon örökítette meg New York majd Chicago mindennapi utcai életét. Kialakult saját szemlélete, stílusa, így szinte minden képe egy-egy történetet mesél el. Nagyon szélsőséges ábrázolásmódot ne várjunk Tőle, hiszen nem az élet árnyoldalait rögzítette, inkább azt mondanám, hogy legtöbb alkotása inkább melankolikus, s ezen portréi finom érzelmekkel átitatottak. De magáról a fotósról semmit sem árulnak el, mintha úgy lenne alkotója a képeknek, hogy közben mégis kívülálló marad.

maier-mix3.jpg

Életműve -lehet- örökre elveszett volna, ha idős korára nem kerül nehéz anyagi helyzetbe, s ingóságait nem árverezik el. Egy efféle aukción akadt rá negatívjaira és néhány fotójára John Maloof történelem szakos egyetemista, aki Chicago múltjáról írta szakdolgozatát és ahhoz keresett képanyagot. Hamar rájött, hogy micsoda különleges gyűjtemény egy része került Hozzá, ezért igyekezett a teljes Vivian Maier életművet megszerezni. Ennek feldolgozása folyik még ma is, s bár vannak viták a jogdíjakkal kapcsolatban, azért szerencsére albumok és vándorkiállítások engednek bepillantást egy alapvetően végtelenül magányos, szomorú és titokzatos nevelőnő fotográfiai munkásságába.

maier-mix4.jpg

Szólj hozzá

fotó