Igen becsülendő témafelvetés, és érdemes lenne bedobni a műfaj diskurzusába. El lehetne látni a megfelelő címkékkel, amikkel könnyebb megtalálni, és besorolni. Kérdések a cikkel kapcsolatban, pusztán beavatatlan kívülállóként: Szerinted miben áll a rap-szöveg "szociológiai mélysége"? és amúgy ki az az "átlaghallgató"?

@bacchans: Először is, köszönet a kommentálásért, nem is reméltem, hogy a téma rajtam kívül is komolyabban érdekel valakit.
Hiszem, hogy e műfajnak, melynek elsősorban a verbalitás adja a lényegét, csak és kizárólag akkor van értelme, ha olyan társadalmi kérdéseket mer felvállalni, melyek -sajnálatos módon- kis hazánkban is negatív felhangokkal emlegetünk, kivéve azok, akik az aktuális hatalom és annak holdudvarában élnek. A szociológiai mélységet akár a társadalmi mocsokkal is aposztrofálhattam volna. Afféle: kiteregetjük a szennyest - stílus. Elég, ha a nem hivatalos "hurráorbánista" hírek mögötti tartalmat olvassuk, vagy csak az utcán látva nem fordítjuk el a fejünket attól, ami akár ránk is leselkedhet, s máris megérti bárki, mi lenne, vagy inkább: mi kellene, hogy legyen ennek az üzenete.
Azt a rap-et nem szeretem, s vagyunk még páran ezzel, ahol a nyelvi ötlettelenség a személyes nihillel párosul, s így az ráadásul elveszíti a műfaj eredeti értelmét.
Nem állítom, hogy Funk minden munkája fedi az igényesebb elvárásokat, de százalékosan jól teljesít. Mert egy átlaghallgató szintjén szinte mindegy lenne, hogy lagzilajcsis hopp-hoppot vagy Funktasztikus hip-hop-ot hallgat, tudati szintre egyik se jut. Bele sem gondol, mögéje sem lát a mondanivalónak, mert egy bitessé zsugorított agya nem képes rá. Olyanok, mint a szajkók, minden értelem nélkül leutánozzák a hozzájuk eljutó hangokat.
A rap/hip-hop műfaj számára ők nem érdekesek. Az igazi, értő hallgatóság azokból tevődik össze, akik így vagy úgy képesek megérteni az üzenetet. Akár fentről, akár lentről, érintettség vagy fenyegetettség okán. Ők azok, akik -talán- később tenni is fognak a gondok enyhítése érdekében - hiszen naivitás lenne azt hinni, hogy a problémák megszüntethetők, de az elviselhetőség szintjére vissza lehet állítani.

Először is köszönöm a választ, és annak minőségét. Meggyőződésem, hogy sokakat érdekelhet a téma. Persze az "értő hallgatók" sem feltétlenül veszik a fáradtságot arra, hogy reflektáljanak rá, érdemi véleményt fogalmazzanak meg róla. (Legalábbis innen, ahol én állok, így látszik.) Nyilván te is érzékeled a közönyt, ha társadalmi alternatívákról van szó. (Például a posztod látogatottságára tekintve. Persze most ne menjünk bele a nyilvánosság kérdésében.) Van itt még néhány kérdés, amit érdemes lenne megvitatni ezzel kapcsolatban...
Hogyan tehet az értő hallgató azért, hogy "az elviselhetőség szintére" visszaállítsa azokat a társadalmi problémákat, amiket a rap kritikával kezel? Ez azért is érdekes, mert azt írod a cikkben, hogy ez egy "rétegstílus". Ha a Funktasztikus szövegeket nézem, akkor arra következtetek, hogy ez a "periféria" (és hát ugye hazánk esetében ez egy igen széles társadalmi réteget takar) szubkultúrája. Szóval itt a kontrasztot az adja, hogy valójában mindenki érintett, vagy fenyegetett ezekben a problémákban (melyeknek kifejtésére még nem vállalkoztunk), és mégis csak egy szűk csoporton belül terjednek ezek a gondolatok, és megint csak egy kisebb csoport képes aktívan részt venni a problémák megoldásában. Nade ennek a cselekvésnek mi a módja? mik a társadalmi vagy egyéni terepei?

@bacchans: Tegnap fogtam bele a válaszba, de oly terjedelmes lett, hogy az 5000 karakternyi hely kevés lett volna.
Ez hát az -úgymond- rövidített, erőteljesen meghúzott változat:
Azt hiszem a probléma több nézőpontos. Minél nagyobb a rálátási szög, annál pontatlanabbul kalibrálok. Így aztán egy furcsa kettősség jön létre, melynek ellentmondásossága jellemző a mai magyar társadalom egészére, vagy majdnem egészére. Szóval szerintem, -afféle nagy távolságból vizsgálva- a magyar lakosság jelentős százaléka érzékeli a társadalmi problémákat, de gyökerei még egy olyan múlthoz kötik, melyben az önrendelkezést nem volt módjában megtanulni, így a felmerülő gondokat amolyan tetszhalott állapotban, csupán az ökölrázás és anyázás szintjén kezeli. Ebben a toporgásban viszont akadályt képez azon réteg előtt, akik szeretnének és tudnának is tenni. Ők azok, akik időközben születtek, akiknek már nincs kötődése a múlt árnyaihoz, viszont szeretnék kialakítani azokat a fogódzókat, melyek életük során a biztonságot adják. A személyes sorsuktól függően sokan rejtett forradalmárokká válnak, ami már-már átcsaphat anarchista állapotba. Közöttük találjuk azokat, kiknek „füle van”, Ők a mi embereink, Ők azok, akik -ha ráébrednek valódi erejükre- igenis képesek lesznek jobbítani a jelenleg borzalmas állapotokon.
Tehát a hallgatóból cselekvő emberré válnak. S itt van órási felelőssége azoknak a zenészeknek és mentoroknak, akik ki merik mondani, hogy a szart hiába passzírozzuk, sosem lesz majonéz. Funk -egyelőre- kijelentette, nem kíván politizálni. Pedig már azt teszi. Mindegyik azt teszi, aki társadalmi problémákra hívja fel a figyelmet.

Hiszem, hogy a társadalom olyan, mint az emberi szervezet. Van némi öntisztító, önjavító funkciója. Még hiszem. S bár -már nem az én életemben- de ezek az értő fiatalok a saját közegükben, a saját szavaikkal mozgásba lendítik ezt az öngyógyító mechanizmust. Ezt kell tenniük, ez kell, hogy feladatuk legyen!

Azt kérded „a cselekvésnek mi a módja? mik a társadalmi vagy egyéni terepei?”
Fentebbi soraim között olvasva és némi történelmi ismeretek birtokában könnyedén rálelni a válaszra.
De ami a legfontosabb: az az őszinte kommunikáció. Ez az, ami már a hétköznapok színjén is hiányzik, s ebből fakadóan a tolerancia is „hiánycikk”.
A hazudozás 1948 óta szakadatlanul folyik, de úgy látom, felnövőben egy olyan generáció, mely igen erőteljesen helyet követel magának a társadalomban. Jaj lesz a hatalomba már megcsontosodott, többgenerációs zsiványoknak! Nem mindennek örülök, amit és ahogy csinálják, de drukkolok nekik, s ha csak mikroszkopikusan is, de tanácsokkal látom el Őket. Nekem ez a feladatom. Ám mindenkinek meg kell találnia a magáét, hogy pozitív irányt tudjon mutatni, hogy közösen eljuthassunk egy kizárólag ránk szabott holografikus társadalomba.