A kémia és én nagy tisztelettel bántunk egymással. Komoly és udvarias távolságtartás alakult ki közöttünk, így a szerény ámde stabil kettes számrendszerben mozogtunk.

A biokémia esetében még ilyenebb volt a viszony, sohasem láttuk egymást. Ebbe tartozik a DNS témája is, melyet igazából már 1869-ben megtalált egy Johann Miescher nevű svájci biológus, csak azt nem tudta megállapítani, hogy mi is az, és pontosan mire való.

Ez az általános tudatlanság egészen az 1950-es évekig megmaradt, annak ellenére, hogy az anyag -melyet a “hülye tetranukleotid” néven tartottak számon- összetevőit sikerült megfejteni. Csupán egyetlen a londoni King’s College-ban kutató Rosalind Franklin sejtette, hogy ennek a nukleinsavnak köze lehet az örökítéshez. Ugyanis röntgensugár segítségével sikerült szemből lefényképeznie (A híres 51-es fotó), s ebből világosan kiderült: az anyag kettős spirál (dupla helix) szerkezetű, és a sejtek szaporodásánál ők hordozzák az örökítőanyagokat. De mert a kutatása még a felénél sem tartott, óvatosságból -akkor még- nem publikálta.

Közeli munkatársa -kivel feszült volt a viszony- Maurice Wilkins is ezen a projekten dolgozott, de ő más irányból igyekezett a témát megközelíteni, nem túl sikeresen.
Ezen közben Amerikában is folyt a kutatás, meg más egyetemek is bekapcsolódtak a témába, így kialakult a DNS verseny.

Francis Crick biokémikus egy angliai laborban kezdett foglalkozni a DNS-sel. A munka jól haladt, bár gyakran tévedt vakvágányra, mert a szerkezet pontos ismerete nélkül néha csupán a találgatás maradt útmutatónak. Aztán megérkezett melléje az amerikai kutatócsoportból James D. Watson, s összerakták, amit addig tudtak.
Eközben Rosalind Franklin kötelező módon jegyzeteket tett közzé az orvosi bizottság előtt, melyeket közvetlen kollégája lemásolt és eljuttatott Crick-nek és az amerikainak. Hirtelen más irányt vett addigi hármas spirálban történő gondolkodásuk, s megépítették a ma is látható, egymással szemben csavart irányban futó DNS modellt.
1953. Február 21-én gyorsan be is jelentették a nagy felfedezést, de a publikálásra csak április 25-én került sor.
A három férfi valójában megegyezett, hogy a tudományos szenzációból szép elegánsan kihagyják a kutatónőt. Így a DNS kutatásért járó orvosi Nobel-díjat 1962-ben a három férfi kapta.

Csak később derült ki, hogy a kettős helix elméletet 1948-ban Rosalind Franklin már közzé tette, de a férfiak uralta tudományos világban ez nem számított. Ráadásul -mielőtt felfedhette volna az igazságot- 37 éves korában elhunyt. Állítólag a röntgensugár okozta korai halálát, vagy ki tudja.

Sokan ma úgy gondolják, hogy a DNS szerkezetének és működésének általános meghatározása a fiatal, céltudatos doktornő: Rosalind Franklin felfedezése.