2017. feb 23.

Mátyás

írta: Clodovicus S. Carolus
Mátyás

1443. február 23-án Kolozsvárott született utolsó nagy királyunk Corvin Mátyás.

Már akkor is zűrzavaros idők jártak, ősi jogra hivatkozó földesurak rabolták az országot. A kis Matyit nem vagdalkozó katonának szánták, hanem humanista, művelt nemesnek taníttatták. Tanult is rendesen! A magyar mellett németül, csehül és latinul tudott. Így rengeteget olvashatott, hiszen a kornak szokása szerint a könyvek java részének nyelve a latin volt. Igazi művelt fiatalemberré vált.
15 évesen aztán királynak választották.
Élete másból sem állt, mint harcolni a belső és külső erőkkel, valamint Magyarországot európai országgá tenni. Mindez igen sok pénzbe került, s ezért egy erős és szigorú de egységes adórendszert dolgoztatott ki Ernuszt János bányavállalkozóval. Ezzel magára haragította a földesurakat, akik az új adórendszer miatt nem rabolhattak tovább kényükre kedvükre. (Egy ilyen Mátyás király ma is elkelne itt.)
Magyarország Mátyás uralkodása alatt érte el történelmi csúcspontját. A kincstár évente 900 ezer aranyforinttal gazdagodott, az országra erős zsoldossereg vigyázott. Mátyás kemény kézzel tartotta a gyeplőt, s igyekezett mindent maga intézni.
A krónikák szerint alacsony, kissé zömök férfi volt, hatalmas orral, húsos szájjal, szúrósan barna szemmel. Választékosan, de ellenmondást nem tűrő, parancsoló stílusban beszélt. Lenézte a pökhendi földesurakat, s inkább érdem szerint rangsorolt. Így lehetett, hogy akár jobbágysorból is ranghoz juthatott az arra érdemes, hiszen Bakócz Tamás esztergomi érsek is jobbágy családból származott.
Mátyás király művelt, haladó gondolkodású uralkodó volt. Hatalmas könyvtára a 15. század Európájának második nagy könyvgyűjteménye volt. A reneszánsz stílus megteremtője Magyarországon; palotája ma is csodálatos látványosság. Az „igazságos” jelző csak azért kötődik nevéhez, mert igyekezett a földesurak hatalmát visszaszorítani. 32 évig tette ezt sikerrel.
1490 április 6-án Bécsben tartózkodik épp, amikor rosszul lesz és átlép az árnyak birodalmába. Történelmi pletykák szerint Beatrix mérgezi meg, de erre nem találtak bizonyítékot.

Vérré válik, mint barátban a lencse

Azt mondják Mátyás királyunk felől: hogy két barátot csak azért záratta bé szobáinak egyikébe: mert nála elöljárójok ellen azt merték megpanaszolni: hogy őket örökké lencsével tartja. Ezeket a' király egy-két nap megkoplaltatván, harmadnapra lencsét adattatott nékik, megparancsolván a' lencsehordó inasnak: vigyázna a' fráterekre: mit szóllanának együtt. Ezek a' lencséhez hozzálátván, azt jóízűen megették. Hogy az inas (ki deákúl nem tudott) szavokat meg ne értené, azt mondották magyaros deáksággal: Véréválet /vere valet/; azaz: bizon jó. Ezzel a' szolga urához visszamenvén, azt mondotta neki: hogy a' barátok jóízűen megették legyen a' lencsét, szünetlen azt mondván: hogy vérréválik bennök.

matyaskiraly.jpg

Szólj hozzá

történelem magyarország