2017. már 23.

Joan Crawford

írta: Clodovicus S. Carolus
Joan Crawford

1904. március 23-án született Lucille Fay LeSueur. Így nem ismerős?

Hát persze, hiszen nem ezen a néven vált világsztárrá. Ha azt mondom: Joan Crawford! Így már dereng valami?

San Antonio-ban született (Texas állam, USA), s már kicsi kora óta táncosnő szeretett volna lenni. Egy táncverseny nyerteseként összecsomagolt és nekivágott Amerika nagyvárosainak. Nappal pincérnő volt, este pedig táncos a kisebb-nagyobb színházak revüjében. Ismerte Őt Chicago és Detroit is, mikor végre szerződést kapott New Yorkban és a Broadway szólótáncosává, énekes sztárjává küzdhette fel magát. Ekkor felfigyelt rá a filmipar is, és 1925-ben a Metro-Goldwyn-Mayer szerződtette. Crawford lett a harmincas évek zenés filmjeinek megasztárja. A hangosfilm is mindenben kedvezett neki, mert fanyar humorú, tehetséges színésznő volt, így a zenés korszak elmúltával is számos filmben játszhatott prózai főszerepeket. Oldalán szintén nagy nevek: Clark Gable, Greta Garbo, John Wayne és még sokan mások.

crawford_mix.jpg

1945-ben a magyar Kertész Mihály rendezte Mildred Pierce című filmben nyújtott alakításáért Oscar-díjat nyert.
Utolsó igazán nagy alakítása az 1962-ben bemutatott Mi történt Baby Jane-nel? című film volt, ahol Bette Davis mellett alkotott maradandót. Hollywood egyik sétányán szép nagy csillagot is kapott, így bekerült Amerika és a világ filmtörténetének nagy könyvébe.


pepsi.jpgMindeközben előbukkant egy másik képessége is, ez pedig az üzleti érzék. 1955-ben ment feleségül a PepsiCo egyik igazgatójához. Joan Crawford látott az üdítőitalban fantáziát, így jelentős mennyiségű Pepsi részvényt vásárolt. Népszerűségét, befolyását és pénzét felhasználva csakhamar a cég arca lett. Férje halála után szerették volna kisakkozni, de mivel jelentős tulajdoni hányaddal rendelkezett, ez kudarcba fulladt.

Az üzleti sikerekkel ellentétesen a színészi karrier hanyatlásnak indult. B-kategóriás filmek mellékszerepei vártak rá csupán, egyes források szerint ekkor kapott rá az intenzív ivásra, mely később halálához vezetett.

Négy férjet „szaggatott” el, négy gyermeket fogadott örökbe, de bizonyos információk szerint ennek is csupán reklámcélja volt, valójában nem szerette a gyerekeket. Lánya -Christina Crawford- könyvet írt nevelőanyjáról Anyu a sztár címmel, mely az első leleplező botránykönyv lett és a sztár halála után egy évvel 1978-ban jelent meg. Voltak, akik cáfolták, voltak, akik megerősítették a könyvben leírtakat, melyek -ha igazak-, akkor Joant egy alkoholista, nimfomániás, labilis idegzetű, tisztaságmániás, kiállhatatlan perszónaként mutatja be, aki imádta kínozni a környezetében élőket.

crawford_kids.jpg

A könyvből nagy bukású film készült Faye Dunaway főszereplésével, mely -a sok Aranymálna elnyerésével- majdnem derékba törte a színésznő karrierjét.

Bárhogy is történt, Joan Crawford varázsa sokak számára megmaradt. Érett játéka ma is hiteles, hangja igazán kellemes. Sztár volt, igazi nagy sztár, amikor még tudtak filmeket csinálni, a színházakban pedig tehetséges színészek játszottak.

plakat.jpg

Szólj hozzá

művészet szakma