avagy: szemezgetés Pepito bácsi Nagy Bohóckönyvéből

A hetvenes évek elején, amikor én még "kissrác" voltam, ültem a szobában a szőnyegen és vidáman kacagva a fekete-fehér tv adást figyeltem. Egy majdnem hálóruhás vagy inkább óriáspólós bohóc szórakoztatott, de oly humorosan, hogy képtelen lettem volna visszafojtani a nevetésemet. Fogalmam sem volt, hogy ki is Ő, s talán akkor nem is volt annyira érdekes. Aztán eltelt hát... kábé húsz esztendő, s ráakadtam a felvételre. Hihetetlen, de újra nevettem, ahogy néztem.

Megtudtam a nevét is, s amit csak lehetett elolvastam Róla.
Josep Andreu Lasserre néven keresztelték meg azt a kisfiúcskát, aki később Charlie Rivel művésznéven vált világhírű bohóccá. 1896-ban született valahol Spanyolország és Franciaország között. Szülei a cirkuszi akrobaták nehéz mesterségét űzték, így aztán szinte furcsa is lett volna, ha Ő és testvérei nem a cirkusznak szentelik az életüket.

Már két évesen a porondra lépett, (eleinte kislánynak beöltöztetve) s néhány év kihagyással ugyan, de 87 évig ott is maradt. Ahogy nagyobbacska lett, a testvéreivel egy újszerű akrobatikus számot találtak ki, mellyel bejárták Európa cirkuszait, varieté színpadait. Megismerkedett a kor legnagyobb bohócaival, s Alberto Frattelininek (aki gyakorlatilag megalkotta a mai Alberto/August bohóc-karakterét) annyira megtetszett a fiú, hogy időszakosan bevette a csapatába és megtanította a bohóckodás alapjaira. Ekkor még Pedro vagy Boby művésznéven szerepelt, ám csakhamar egy új, kacagtató produkciót talált ki a három testvér. Josep belebújt az akkor már híres Charlie Chaplin figurájába, s olyan kiválóan utánozta a nagy komédiást, hogy sokan azt hitték, Ő az igazi Chaplin.

Egy kitalált sztori szerint egyik londoni fellépésük után megkereste őket az igazi sztár, s viccesen megjegyezte, hogy "Ez annyira nagyszerű volt, hogy már magam sem tudom biztosan: te utánozol engem, vagy én téged?” Ebből persze egy szó sem volt igaz, minthogy az sem bizonyított tény, hogy Chaplin cége beperelte volna a Rivers fivéreket. Mindenesetre a név maradt, s eztán már Charlie Rivel művésznéven bohóckodott. Ahol megjelent jellegzetes fizimiskája, ott biztos volt a siker. Csak egy szék kellett és egy gitár és számára a legfontosabb: a közönség.

„Három és száz év közötti gyermekeknek dolgozom. Szeretem a gyerekeket, mert ők az egyetlenek, akik mindig igazat mondanak.”

Az 1930-as évek elejére a testvéri trió szétesett. (A családok azóta sincsenek túl jóban egymással.) A legfőbb oka Charlie Rivel kimagasló egyéni sikerei voltak, amit fivérei nem tudtak a helyén kezelni. Különválásuk után két Rivels csapat alakult, mindkettő megtartotta az eredeti nevet, s bejárták a világ cirkuszait. Charlie Rivel gyakran váltogatta csapatának tagjait, legtöbbször a híres Svájci származású, Grock művésznéven futó bohóccal lépett fel, aki a mi Jancsi bohócunknak volt hűtlen tanítványa. (Erről majd később még mesélek.)

A második világháború alatt főleg Svédországban és Németországban turnézott. Sajnos egy rövid időre Őt is megszédítette a fasiszta propaganda, ami miatt a háború után nehezen talált hazára. Akkor úgy határozott, felhagy a cirkusszal, s örökre leteszi parókáját és a piros orrot. Fásultságából régi barátja az akkorra már mega-világhírűvé vált Grock rángatta ki, aki úgy határozott, nyugdíjba vonul, s helyét Charlie Rivelnek kell átvennie. 1953-ban Charlie Rivel a Cirkus Schumann-ban kezdte újra. Fellépett itt gyermekeivel és unokaöccseivel is, később pedig számtalan trió tagjaként mulattatott. Végül hazatért Spanyolországba, ahol a világhírű művészt igazi sztárként fogadták. Szerepek, felkérések sora jött, még a nagy mester Federico Fellini is forgatott vele. Az 1974-es Monte-carlói Cirkuszfesztiválon elsőkét kapta meg az arany bohóc díjat.

Ebben az időszakban is rengeteget szerepelt Svédországban, szinte második hazájaként tekintett rá. A svédek nem voltak hálátlanok, megtisztelő kitüntetéssel honorálták munkásságát, még csillagot is kapott az egyik svéd hírességeket bemutató sétányon. Utolsó fellépése Madridban volt egy árvákat megsegítő jótékonysági cirkuszelőadáson. Ezután egészsége rohamos romlásnak indult. Fia, Juanito átvette apjától a bohócszámok jogait, így a Circus Knie-ben újjáéledtek a régi Rivels produkciók. De ezek igazi, nagy sikerét már nem éri meg, mert 1983. július 26-án átszerződik az égi nagycirkuszba. Ám különleges, sírós vonyítását, teszetosza tipegését, vicces mimikáját nehezen feledi el az, aki egyszer már látta, hallotta. Ne feledjük nevét se: Charlie Rivel.