Már 1992-ben a Rio de Janeiro-i környezetvédelmi konferencián megfogalmazták, hogy -hosszú távon- a meglévő ivóvíz készlet nem lesz elegendő a Föld nevű bolygó több mint 7 milliárd lakójának. Jelenleg csaknem másfél milliárd ember szomjazik, mert nem, vagy csak alig jut megfelelő ivóvízhez.

Már 1992-ben világosan látható volt, hogy ez a féktelen pazarlás komoly problémákhoz vezet, melyeknek első jelei már mutatkozni látszanak.
A konferencia után az ENSZ 1994-ben hiába tette március 22. napját a Víz Világnapjává, az emberiség jelentős százaléka alig, vagy egyáltalán nem gondol a fenntarthatóság problematikájába. Sajnos a politikusok általános pénzéhsége okán a Föld nevű bolygó édesvízkészlete néhány kiváltságos befektetői csoport birtokába került, akik a lehető legtöbb hasznot igyekeznek kipréselni belőle. Így lehetséges az is, hogy az ezeket támogató politikusoknak nem érdeke a víztakarékos rendszerek kiépítésének támogatása sem, ahogy az egyéb alternatív, környezetkímélő megoldásokat sem preferálják. Értékes ivóvízzel öblítjük le a wc-t, azzal mossuk az autót, stb, míg tőlünk néhány ezer kilométerre gyermekek halnak szomjan. „Járulékos veszteség.” Gondolják a befektetők és a köreikbe tartozó politikus zsiványok, miközben kifelé a víz megóvásának fontosságáról papolnak.

Ezen osztozunk több mint 7 milliárdan, úgy, hogy a civilizáltan pazarló társadalmakban egy ember egy nap csaknem 80 liter tiszta, iható vizet fogyaszt el. Ebből 3 litert megiszik, a többit meg...

Csak félve merem kimondani, hogy a jelen ütemű népességnövekedés, a katasztrofális éghajlati változások és a befektetők illetve a köreikbe tartozó politikusok pénzéhsége milyen apokaliptikus mélységekbe fogják taszítani az emberiséget. Talán még nem késő. Vissza kellene venni a kezünkbe a gyeplőt és megállítani ezt az őrült vágtát, mely a kiszáradt mélység felé visz.