Hol volt, hol nem volt, volt egyszer Franciaországban két fivér, a Perrault testvérek.

Az egyik, -Claude Perrault- híres építész volt, többek között a Louvre bővítésének terveit készítette el. A testvére -Charles Perrault- pedig királyi főépítész-felügyelőként kereste a napi betevőt, s ezen felül a Francia Akadémia tagjaként szabadidejében írogatott. (Többek közt az Ő története a Kékszakáll, melyből Bartók Béla operát írt a Kékszakállú herceg vára címmel.) 69 éves volt már, mikor 1697-ben először jelentetett meg egy nyolc meséből álló mesekönyvet Liba anyó meséi címmel. A nyolc mese közül kettő -a Csizmás Kandúr és a Hamupipőke- igazi világkarriert csinált.

Cendrillon, Cinderella, Aschenputtel, Aschenbrödel, Zoluska, Cenicienta, Cenerentola, I staktopouta, Popelka, Askungen - mind-mind ugyanazt jelenti: Hamupipőke, kinek történetét számtalan nyelvre lefordították, s aki üvegcipellőjét elveszítve végül megtalálja igaz szerelmét. De honnan ez az üvegcipő momentum? Lehet, hogy szépen csillog, de hogy nem praktikus és nem is kényelmes, az biztos.

Most elárulom a titkot, kedves kis Olvasóm! Az egész egy tévedés, egy félrehallásból eredő óriási baki. Perrault az eredeti történetben egy régi, már-már elfeledett szót, a mókusbundából varrott papucsot használt, melynek írott alakja: vair. Az üveg írott alakja pedig: verre. Ám mindkettőt így ejtik: ver. A tollnoknak történt lediktáláskor -mivel a mókuspapucsot nem ismerte- egyszerűen üvegcipellő (verre) került a szövegbe. Így lett a rendkívül drága, elegáns ámde kényelmes mókusprémes papucsból a kényelmetlen, de gyémántként csillogó üvegcipő.

Hamupipőke történetét először 1788-ban olvashatta a magyar közönség Bartzafalvi Szabó Dávid fordításában, aki először Hamupepelyke címen adta közzé.