Igazán kedves és szép irodalmi anekdota a pszichológus írónőről és Weöres Sándor költőről.

Első találkozásuk a Széchényi Könyvtárban történt, ahol Polcz Alaine titkárnőként dolgozott. A szobába egy törékeny, kisfiús hangú fiatal férfi lépett be, s az igazgatót kereste. Amíg várakozott, egy jegyzetfüzetbe írt valamit, majd pirulva átadta a fiatal nőnek. Egy vers, egy őszinte szerelmes vers állt rajta. Sokan ismerjük, de eddig biztosan félreértettük. A papíron ez állt:

Weöres Sándor abban a pillanatban beleszeretett a fiatal nőbe, amint meglátta, de a sors nem adta meg nekik, hogy egymásra találjanak. Polcz Alaine menekült, menekült a múltja, a háború borzalmai, egy rosszul sikerült házasság elől.

 Később Mészöly Miklós felesége lett, s bár ez sem az volt, mint amire vágyott, végül mégis együtt maradtak. Szűk baráti társaságukba tartozott Weöres Sándor és az örökkön mosolya mögé bújó felesége, Károlyi Amy. Gyakran összejártak, s a nagy költő -ha néha kissé felöntött a garatra- elég nyíltan közeledett feléje. De Alaine nem vette, nem tudta komolyan venni, mert Weöres az Ő szemében nem férfi volt, hanem egy csodálatos lény, egy költőzseni, egy varázslatos manó. Még akkor sem igazán hitte, hogy Weöres tényleg szerelmes volt belé, amikor ott ült a halálos ágyánál, fogta a kezét és hallgatta a nagy költő utolsó, elhaló mondatait.

Polcz Alaine volt az, aki Magyarországon szakmailag komoly szinten foglalkozott a súlyosan beteg és haldokló gyermekek illetve azok szüleinek lélektanával. Kifejlesztette a játékdiagnosztikát és létrehozta a Magyar Hospice Alapítványt. Még csak ma lenne 97 éves.