A gyermeki jogokról, a kisgyermekek társadalmi helyzetéről már az ókori Egyiptomi Középbirodalom (i.e. 2000-1800) idejéből is maradtak feljegyzések, képi ábrázolások. Védelmük fontosságát elsőként Hammurapi a babilóniai király törvénykönyvében rögzítették i.e. 1750 körül. Aztán ahogy fejlődött az emberi civilizáció és lassan eljutott az iparosodás koráig - a gyermekek jogai egyre inkább szertefoszlottak, mint a kéményfüst a levegőben.

A gyermekjog az 1800-as évek végén került újra előtérbe, de túl szigorúan nem szabályozták. A gyermekjogi mozgalom első élharcosa az angol Eglantyne Jebb (1876.08.25.-1928.12.17.) volt, aki a Mentsük meg a gyermekeket (Save the Children) szervezet alapítójaként komoly, nemzetközi sikereket is elért. 1924. szeptember 24-én fogadta el a Népszövetség közgyűlése a Genfi Nyilatkozatot, mely a gyermekek alapvető jogait tartalmazta. Mivel nem vált kötelező érvényűvé, így tulajdonképp sok értelme nem is volt, ráadásul a Népszövetség feloszlásával, 1946-ban meg is szűnt.

De a téma -szerencsére- mégis aktuális maradt. 1954-ben az ENSZ kezdeményezte a törvény megalkotását, amit végül 1959. november 20-án fogadtak el. A „Gyermeki Jogok Nyilatkozata” után 1989-ben „A gyermekek jogainak konvencióját” is hivatalossá tették, ezért november huszadik napja a Gyermekek Jogának Világnapja. Magyarország 1990. március 19-én írta alá a konvenciót és 1997 óta ünnepli meg e jeles napot.

Az egyezmény 54 pontban világosan meghatározza a gyermek fogalmát és a vele kapcsolatos, különböző területeken belüli kötelező elvárásokat. De mindezek ellenére a felmérések nem túl megnyugtatóak. Nem csak külföldön, de sajnos itthon is gyakran sérülnek a gyermekek alapvető, élethez szükséges jogai.

Az UNICEF minden évben felméréseket készít a mélyszegénységben élő gyermekek életkörülményeinek alakulásáról. Sajnos az elvégzett vizsgálat szerint Magyarország ismét nem túl jól szerepelt.

A probléma egyébként nem új keletű, így fölösleges lenne bármely jelenleg ellenzéki pártnak a mostani hatalmi felépítményre mutogatni, hiszen az összes előző kormányzat sem volt képes szembenézni a problémával és megfelelően kezelni azt. A GDP-hez képest a támogatási mérték jó, de hatékonysága elenyésző. Így a középosztályból leszakadók gyermekeinek boldogulási esélyei is folyamatosan csökkenő értéket mutatnak. Sajnálatos módon a számokkal való bűvészkedés gyakorta okoz ellentmondásokat, így inkább hihető a szociológusok véleménye, hogy a hivatalos KSH és Eurostat adatok csupán egy részét mutatják a valós számoknak.

Az UNICEF minden évben igyekszik tenni valamit a világméretű válság enyhítésére, de hiába a sok lelkes önkéntes, a helyi szinten tenni akaró szakember, ha a rendelkezésre álló források kevesek. Ez persze annak is betudható, hogy a szervezet teljes bevételének csaknem 24 százaléka eleve New Yorkban marad a méregdrága központi irodák fenntartására. Az sem világos, hogy a szovjet tömb felbomlása után a szükségessé vált európai centrumot miért a világ legdrágább városába, Genfbe telepítették. Így aztán nem véletlen, hogy az UNICEF a teljes költségvetésének csaknem 42 százalékát székhelye és kirendeltségeinek fenntartására költi. Ez durván 300 millió dollár. Hm? Miért is?