De Sade
Saját korában szexista elmebetegnek és a rendszert kritizáló anarchistának titulálták. Az élete során hatalomra jutott rezsimek mindegyike bebörtönözte. Műveit sokáig tiltották, az egyház haragját is sikerült kivívnia.
...

36 évesen mítoszként lépett át az árnyékvilágba. Ő volt minden idők legnagyobb szex-szimbóluma az igazi nőies nő, a szőke szépség, aki képtelen volt kitörni a ráaggatott jelzők szorításából.
...
Egy-egy mű színpadra alkalmazásakor néha vérzik a szívem, ha húzni kell a szövegből. Így volt ez a Párnaember projekt esetében is.
...
Sanyinak hívom a kedvenc fényképezőgépemet. Adta magát a név, hiszen a készülék a Sony gyárából került ki néhány évvel ezelőtt. A kompakt gépek között inkább a felsőbb kategóriába sorolhatnám, bár közös életünk nagyon kedvezőtlenül indult. Gyárilag hibás volt a fénymérője, így aztán kedve szerint készítette el a képeket. Szerencsére a garanciális szerviz megjavította, így azóta nincs gond vele.
...
Fiatal korában egy szürke, unalmas szoknyavadásznak tartották, aki gazdag és befolyásos családja vagyonából aranyifjúi életet élhetett.
...