Sanyinak hívom a kedvenc fényképezőgépemet. Adta magát a név, hiszen a készülék a Sony gyárából került ki néhány évvel ezelőtt. A kompakt gépek között inkább a felsőbb kategóriába sorolhatnám, bár közös életünk nagyon kedvezőtlenül indult. Gyárilag hibás volt a fénymérője, így aztán kedve szerint készítette el a képeket. Szerencsére a garanciális szerviz megjavította, így azóta nincs gond vele.

Aztán kb. másfél éve betegeskedni kezdett az akkumulátora, majd kimúlt. A fejlett nyugaton ilyenkor fogják az egészet és kihajítják a szemétre, majd vesznek egy másik fotómasinát. Jómagam inkább nyomozásba kezdtem, ugyan hol kapható még olyan aksi, ami pont ebbe a gépbe illik. A Sony oldalán érdeklődtem, de gyakorlatilag nagy ívben tojtak a fejemre. Ők csak eladják a cuccot, a többi már nem érdekes. Szóval lepattintottak. Böngésztem a netet. Európában sok helyen kapható ez a fajta akkumulátor, de igazán nem volt bizodalmam egyikhez sem, ráadásul drágállottam is kicsit. Aztán többszöri nekifutásra végre találtam egy magyar céget is, akik szerencsére még forgalmazzák a készülékemnek megfelelőt. A bestmarkt (https://www.bestmarkt.hu) oldalán egy rövidke regisztráció után kábé egy perc alatt megrendeltem a kívánt terméket. Igaz, volt bennem némi feszültség, no nem a céggel, hanem a saját választásommal kapcsolatban, de egy hét után -szerencsére- az aggodalmam szertefoszlott, mert az aksi megérkezett és tökéletesen működik. Így aztán elkészülhettek a Párnaember és Makrancos Kata plakátjain szereplők remek fotói.

A történet érdekes tanulságokkal szolgál. A fogyasztói társadalom nagy átverése: a fenntarthatóság, amit hamisan arra építettek, hogy a Föld nevű golyóbis nyersanyagai kimeríthetetlenek. Ezen alapul a manapság roppant divatos hibrid és elektromos autók nagy biznisze is. Mert szép idea a környezet védelme, de mindez csak arra a rövid időszakra érvényes, amíg eladnak egy rakat ilyen autót. Annak ritkán néznek utána, hogy az ezekből kikerülő 4-5 éves akkumulátorok egyáltalán nem újrahasznosíthatók, hanem nagyon is környezetkárosítók. Amíg sokaknak leesik a tantusz, addig persze a gyártók piszkosul meggazdagodnak és hiszik, ez elég a tulajdonosok és leszármazottjaik túléléséhez. A szakújságírókat is szépen megkenik, -itt egy repiajándék, ott egy repiajándék- aztán végül nem az igazságot, vagy nem a teljes igazságot írják meg a témában, hanem szépen csúsztatnak egy picikét. A „villanyosautókat” el kell adni! Drágábbak, viszont nagyobb a kereskedői jutalék. Egyébként meg az elektromos áram előállításához nem éppen környezetkímélő út vezet. Persze vannak alternatívák, napelemek, szélerőművek, de ezek hosszabb távú környezetkímélő alkalmassága szintén bizonytalan. Hirdetik, hogy a már gépjárműben nem használható aksikat otthon még biztosan fel lehet használni. Aham. Majd a gazdag, milliomos kicsköcsögök, akik hatszoros áron vették a teslájukat - ezzel fognak bajlódni. Kivágják a szemétre az egészet, hadd szivárogjon a földbe a mérgező cucc, aztán vesznek egy másik luxusvackot, amivel lehet villantani.

No de, az én kis fényképezőgépem újra működőképes, de attól még van bennem némi düh, a kereskedelemmel szemben. Gyakorlatilag az ember vesz egy eszközt, aminek van egy alkatrésze, kiegészítője ami nélkül nem működik. Ám az eszköz megvásárlása után a gyártót már nem érdekli az eladott termék jövője, inkább arra koncentrál, hogy mihamarabb elromoljon és a szerencsétlen vásárló újat vegyen. Nyilván, akinek anyagi forrásai ezt lehetővé teszik, nem is gondolkodik ezen sokáig. Újat vesz, a régi pedig -környezetszennyező módon- a szemétben landol. Elég, ha csak a mobiltelefonok reklámjait figyeljük, a rejtett utalásokat, hogy miért is KELL, KÖTELEZŐ megvenni az újabb terméket, holott a régi tökéletesen, sőt néha jobban teljesít. Vegyél, vegyél, VEGYÉL! Az „egyszeri” néző észre sem veszi, mennyire manipulálják és megvezetik. Szubliminális üzeneteket zúdítanak rá, melynek hatásaként felemeli hájas popóját a kis fotelkéjéből és rohan vásárolni.

Utálom a reklámokat, többek közt miattuk nem nézek tévét kb. 15 éve. Elkeserítően hamis világot képviselnek, ráadásul ötlettelenül és egyre pocsékabb minőségben.

Az emberiség -magát civilizáltnak mondott- vásárlói társadalmának szomorú időszak köszönt be. Az energiaforrások már belátható, kiszámítható időn belül kimerülnek. A földi klíma kedvezőtlenül és túl gyorsabb változik, mint az hitték. A mellékes hírekben szereplő jéghegyek óceánba zuhanása, a sarki jég eltűnése óriási katasztrófa előhírnökei. A gazdaság moguljai minderre csak a vállukat vonogatják. „Majd csak lesz valami! De ennyivel és ennyivel emelni kell az eladási adatokat!” A hitelesebb tudósok már figyelmeztettek, egyre közelebb kerülünk egy globális, természeti katasztrófához. A folyamatot már nem tudjuk visszafordítani, talán erre utalt a maják 2012-ig datált naptára. Abban az évben sokan hitték: itt a világvége. Pedig a világvége már előbb elkezdődött, csak senkit sem érdekelt. Már rég itt van, hiszen napról napra pusztítjuk és kiszipolyozzuk bolygónkat. Legyengítjük erejét, így már önvédelemre és regenerálódásra képtelen. Tényleg olyan az ember, mint a vírus. Ahová beteszi a lábát, ott pusztulás kíséri. Aztán amikor nem marad más, akkor elpusztítja, felfalja önmagát.