Csillogó időgépünkkel, melyet még H. G. Wells is megirigyelne, most visszarepülünk 1307. november 18. napjára.

Helyszínünk az egyik svájci őskanton Uri, ahol Gessler (a magyar kártya piros felsője) zsarnokoskodik. Kegyetlen szórakozásának szenvedő alanya a környék kiváló íjásza, Tell Vilmos (a makk felső) és annak elsőszülött fia.
Gessler arra kényszeríti Tell-t, hogy helyezzen egy almát a fia fejére és azt 100 lépésről hasítsa ketté egy nyílvesszővel. Tell hiába könyörög, a zsarnok nem enged, élvezni akarja ezt a veszélyes játékot. Az íjász két nyílvesszőt készít elő. Az elsőt tökéletes célzással juttatja az almába, elégedett ám gonosz vigyort csalva ura arcára. A kérdésre hogy, mi volt a szándéka a második nyílvesszővel, így válaszol.
-Uram, ha az első nyílvessző a fiam testébe hatolt volna, a másodikkal téged lőttelek volna torkon!
Gessler igencsak feldühödik a válaszon és tömlöcbe vetteti a kiváló és bátor Tell Vilmost. Ám egy kis ügyességgel megszökik börtönéből és levadássza a zsarnokot. Ezzel elindítja azt a forradalmi folyamatot, mely végül Svájc függetlenné válásához vezet. Tell Vilmos pedig emblematikus alakja lesz Svájcnak.
S mindebből mi az igazság? Egy árva szó sem. Még a főhősünk, Tell Vilmos sem svájci, hanem Dán. Az ő mondavilágukban szerepel ez a mese és ott Tiki-nek hívják, aki I. Kékfogú Harald király udvarában kérkedik íjásztudományával.

De azért ugye milyen szép történet? Meg is ihlette Goethe-t, aki nem írta meg a róla szóló eposzát. Viszont Schiller igen, Ő bizony drámát „kanyarított” belőle. Meg aztán Rossini-nak is tetszett a sztori, oly annyira, hogy egy több mint négy órás operát komponált róla. Nem is nagyon játsszák a világ operaszínpadai.

S hogy ugyan miért is kerültek a fentebb említett szereplők a mi magyar kártyánkra? Aki kíváncsi, keressen rá egy régi írásomra.