A Walmart áruházlánc afféle amerikai Tesco. Rengeteg árucikk egy helyen. Amerika nagy ország, elfér benne számtalan aberráció, mely gyakran humoros, különös, elborzasztó. Az emberi populáció furcsa torzulásai jól követhetőek. Nem is a kóros elhízottság a nagyobb baj, hanem az emberi elme, a lélek deformitásai.

S hogy mindez miért is téma?

Ha jól érzékelem, akkor idehaza is elkezdődött ez a szellemi mélységekbe vezető folyamat. Jól tapasztalható ez a magát elit társadalmi rétegnek nevezők között, de szinte plasztikusan látható a mérhető társadalmi „platformon” kívül kerültek esetében is. A gazdagok és az elit osztály a kormányzat, a politikai hatalmi körök és a gazdasági befolyással bírók elegyéből állt össze, kiknek többsége „tegnap” még az orrát túrta és olcsó sörtől böfögött, de közel kerülve a nagy kondérhoz ma már csak Armani öltönyt hord -mint tehénen a gatya- a zasszony pedig Louis Vuitton táskánál alább nem adja, s csak egy Bentley vagy egy Jaguár esetleg egy vacak Ferrari tolható a hátsója alá. Értékítélete, erkölcsi tartása és ízlése, morális rendje pontosan annyi, amennyi egy csótánynak, vagy épp annak a letaszított társadalmi osztálynak, melynek kiszívta már a vérét. Látjuk ezeket a véglényeket nap mint nap. Nyilatkoznak, osztják az észt rendesen jobbról és balról, de valójában csak a harácsoláshoz és a féktelen költekezéshez értenek.

Aztán ott a kitaszítottak osztálya, akiknek tudattalan hatalmas tömege inkább a növényi vegetációhoz hasonlítható. A valóságtól már rég elrugaszkodott, cél, eszme és hit nélküli massza, akinek agyába már születésekor beleprogramozták a zombiságot. Alszik, eszik, iszik, szaporodik. Ha akad munkája, azt elvégzi, de a valós célt nem érzékeli. A politika úgy használja, mint a toalett papírt. Előveszi, ha muszáj. Főleg négy évenként.

S végül megtalálható itt az úgynevezett középosztály, annak is a „legfajankóbb” fajtája. Valahol mélyen még látni véli a problémát, de kényelmesebb nem gondolni rá. Azt hiszi, ez a világ olyan amilyen, és amit csak lehet, s amíg csak lehet, ki kell préselni belőle a legjobbat. Vasárnap „rántotthus” a tányérra, síelés „ósztrákéknál”, mer hát ez a trendi, nyaranta rongyot rázni a horvátoknál. Legyen meg az a nyugdíjas állás is, igaz, a nyugdíját már többszörösen elköltötték az utóbbi évtizedek zsiványai. A gyerek kapjon tücsökdiplomát, amivel majd mosogathat a sógoroknál, mert másra se lesz jó. Egyszóval lövése sincs, hogy mi is zajlik körülötte, hogyan adják el őt magát is azzal a földdel együtt, amiben ősei nyugszanak. Néha felkapja a fejét erre meg arra, aztán kicsit öklöt is ráz, csak úgy a látszat kedvéért. Négyévente pedig simán palira veszi egyik másik hatalomra éhes társaság, akiknek háttérhatalmai már régóta ugyanazok, kik annak a régi, ma már oly gyűlölt rendszernek a katonái voltak, akik a nyugati kenőpénzeken zsírosodtak meg. De a fotöljében elégedetten büfizgető, a teszkóban kocsiját púposra pakoló „pógár” nem figyel erre, mert hiszi, talán tudja is: ez a világok lehető legjobbika, s neki mindenki csak jót akar. Aztán hatalmas pofonként éri, amikor hamisított világa összeomlik, s a lejtő a kitaszítottak közé juttatja.

No, hát ezek vagyunk mi, magyarok, akiken a világ egyik fele nevet, a másik fele meg sajnálkozik. Az egymást váltogató kormányzatok ügyes manipulációval még azt is köpönyegforgatóvá teszik, kinek még a köpönyege sincs. Egymásra uszítják a népet, mert míg mindenki dühödten a másikkal foglalkozik, addig ők szépen kiosonhatnak a hátsó ajtón.