Nem vitatom, hogy Massimo Bottura megtanult főzni, de ahogy különbséget teszek a doktor és az orvos között, úgy a szakács és a látvány-kulináris zsonglőr közötti ellentétet is képes vagyok felismerni. Nem akarom én megbántani, de az ételekkel kapcsolatban nagyon nem értünk egyet.

Idén a World's Best Restaurants versenyben az Osteria Francescana éttermet választották a világ legjobb olyan helyének, ahol tányérra szervírozott, viszonylag ehető dolgokat találni. Elnézve az ételeket, inkább undor fog el, s nem érzem késztetésnek, hogy elutazzak oda és megkóstoljam. Meghagyom az efféle helyeket az ördögnóri-féle celebeknek, aki lefikázta a „dzsémiolivért” is. Ahogy már írtam korábban a Michelin csillagokkal kapcsolatban, ez is afféle politika és üzlet. Az étterem honlapja egyértelműen az „elit” réteget szólítja meg, s ez a réteg be is tér oda, hogy később elmesélhesse mindenkinek. Aztán idejön Magyarországra és eszik végre egy jót.

Na szóval, még mindig maradok a látvány nélküli, ízes étkeknél, melyek többsége nem a puccos éttermekben készülnek, hanem a feleségem konyhájában. A krumplit szarvasgombával és valamilyen vajszínű trutyival no meg a hányásszerű habba tűzött száradt bőrdarabot pedig meghagyom a gazdag magyar és külföldi sznoboknak. Egyék, nekik való.