A hagyományos oktatási anyagból kimaradt a svéd költészet nagy alakja: Gustaf Fröding (1860-1911).

Talán nem is csoda, hiszen játékosan melankolikus, néha különösen meseszerű és filozofikus költeményei, prózái mellett súlyos mentális problémáit féktelen ivászattal és mértéktelen hm... hm... promiszkuitással igyekezett gyógyítani.

Énekszó szállt fent, az almák között,
és gyümölcstől roskadt már az ág,
„Filinkeli!" - így szólt, csengettyűzött,
„tilídeli" - s trilláz a világ. 

„Az almák közt, ugyan, ki vagy te ott?
Neved mondd, te drága, édes hang!
„Lideli Lidela” - úgy megfogott,
lelkemben szól a giling-galang.”

„Úgy hívnak itt: Astri Asztrakáni,
S Lideli Lidela, ha kéred!”
Kacsintott, de úgy ám! Nem akármi!
Így szóltam magamhoz: Itt véged!

/Herrgåri lány az almafán
Fordította: én/

A gyógymódok mellékhatásai végül meggyőzték Őt arról, hogy a hagyományos orvoslást kell előtérbe helyezni. Szanatóriumok sora következett. Eleinte még ki-kiszökött, hogy mámorba zuhanjon, de végül az uppsalai kórházban (elmegyógyintézetben) fellépő cukorbetegség végleg ágyhoz kötötte. Húga, Cecília, Svenson professzor és Signe Trotzig ápolónő gondoskodása enyhítették egyre súlyosabb szervi és mentális problémáit, de a külvilággal szinte teljesen megszakadt a kapcsolata. Csak Ida Bäckman a kor híres újságírónője látogatta. Talán valaha szerelem lehetett közöttük? Ez már ki nem derül. Végül egy hideg februári napon átlépett az árnyak birodalmába.

Életműve néhány verseskötet, pár mese és novella. Levelezés, replikák az Őt ért támadásokra. Hangulatuk afféle svéd melankólia.

Száll a szán az éjen
és a fák fehéren
meg-megrengenek.
Márvány-bolt a friss táj
és megannyi kristály
benn a rengeteg. 

Ág, hógyöngy se moccan,
csönd nyomasztja hosszan,
még szellő se jár.
Jégből ívelt halvány
roppant ravatalján
fekszik itt a Nyár. 

És hol a halott van,
őrt állnak nyugodtan
a komoly fenyők.
Hosszú gyolcs-lepelben
a halott hever lenn
s őrzik csöndben őt. 

Hold érces sugara,
álmos éji pára,
a padlóra hull
s tündököl a széthányt
drága, téli gyémánt
számlálatlanul.

A tetőn keresztül
csillag fénye rezdül
s gyászba öltözött
ünnepélyes árnyak
karddal föl-lejárnak
a törzsek között.

/Téli Éjszaka
Fordította: Kosztolányi Dezső/