Kedves Emberek! Elmerengve hevertem kerevetemen, lengedezett meleg e helyen, s kezembe vettem egy szerfelett nemes leletet, melyben nem versek, de szellemes meseveretek szerepeltek. De nem, nem Benedek Elek szerzette e kellemes nyelv-eredetet! De nevettem eme leleten, mert e nyelv neve: eszperente.

Ám, hogy elárulhassam e játékos nyelv eredetét, visszaváltok vegyes magyarba. Az eszperente nyelvet Dr Varjas János alkotta 1775-ben, aki a debreceni református kollégium szeretett professzora volt.

Csákvári Varjas János 1721. január másodikán született Acsán. Tanulmányait Csákvár, Kecskemét és Debrecen állomásokkal külföldön folytatta. Hazatérése után nem sokkal a katedra másik oldalán foglalt helyet, s ott is maradt haláláig. A Debreceni Református Kollégium professzoraként élénk társadalmi és irodalmi életet élt. Diákjait -köztük Fazekas Mihályt, a Ludas Matyi alkotóját - a magyar irodalom szeretetére és gyarapítására ösztökélte.

Az eszperentét, mint a magyar nyelv játékosságának egyik kiváló példáját az 1770-es években találta fel, mintegy megmutatva nyelvünk „kiválóságát és csodálatra méltó voltát”. Első efféle próbálkozása a 'Megtért embernek énekje' még a kor híres nyelvújítójának, Kazinczy Ferencnek is megtetszett, meg is jelentette egy gyűjteményes kiadványban. E kezdeti zsengében még nem volt meg az eszperente szigora, hiszen gyakorta használta az e mellett az é magánhangzót is.

Varjas János
Megtért embernek énekje, melyet nem régen szerzett,
és egy megkeseredett, de reménységgel teljes lélek képében tett fel egy nevezetlen ember Debrecenben

(Részlet)

Vétkezem, jéh! vétkes fészekben,
Vétkes test s vér lett kezdetem!
Elnézem teljes életem:
Ezer meg ezer esetekben,
Estem vétekben.

Mert vétkes lévén eredetem,
Egészen e sebes méreg
És fenénél fenébb féreg
Megvesztegette természetem,
Kesereghetem.

Természettel lelkem értetlen
Eggyes fejem védelmére
Kevély nem fél; és vesztére,
Szentek Szentjéhez engedetlen
És szeretetlen.

Emlékezem, de keservesen,
Mely feslett életet éltem!
Vesztegettem és henyéltem
Testemet neveltem kényesen,
Érzem lelkesen.

Ezek felett végtelen tettem,
Mellyel szegény lelkem s testem
Terheltetését kerestem;
Kegyes lelkeket megsértettem;
Észbe sem vettem.

Ezekért rettegvén lelkemben,
Fel sem vethettem szememet:
Kezemmel verem mellyemet.
Nem lehet csendesség véremben,
Szégyelletemben.