A múltkor olvastam egy bejegyzést Woody Allen filmjeiről. Azért nem írom, azt, hogy kritikát, mert nem kritika volt, hanem egy zagyvaság. A „hávégé" egyik tollnoka sorrendbe állította a rendező alkotásait. Sajnos elfelejtette leírni, hogy „szerintem”, így afféle kinyilatkoztatást csinált belőle, ami egy kis senki, nyikhaj firkásztól elég nagy pofátlanság. Gondoltam, hogy hozzá is szólok, de minek, hülyékkel már nincs időm foglalkozni.

„Az Isten hallgat. Bárcsak az ember is befogná már a száját!”

Ez lett volna a tanácsom a szerzőnek, mert kritikusnak nem nevezhető. Nem is értem, mi alapján történt a rangsorolás... Meg egyáltalán minek? Szerintem Woody Allen filmjeit elsősorban érzelmi receptorokkal kell befogadni. Aztán amikor már harmadszor, negyedszer nézi meg az ember, akkor kezdi kapiskálni, hogy ez vagy amaz most miért is van a filmben. Az tény, ahogy öregedik, egyre melankolikusabbá, expresszionistává válnak a filmjei. Az az intellektuális humor, amit én annyira szerettem, inkább már a mélyebb filozófia felé kacsintgat.

„Az örökkévalóság nagyon hosszú. Különösen a vége felé.”

Sohasem tudnék sorrendet felállítani. Eleve nem értek egyet azzal, hogy művészi alkotásokat rangsoroljunk. Egyéni igyekezetet, -mely magát az alkotást szolgálja- azt igen. Azt lehet elemezni, díjazni, támogatni. De egy alkotást? Pláne egy ilyen alkotó filmjeit?

Vannak kedvenceim Tőle, de olyan is akad, amelyiket az első öt perc után otthagytam. Az idén ötvenedik évét ünneplő Fogd a pénzt és fuss-t szívesen megnézem. A cikk balfék szerzője, ezt a filmet amatőrnek titulálja. A kis pöcs biztosan bezsebelt már néhány Oscar-díjat, azért a lóhát, pedig inkább a mén hátsójánál kellene keresnie azt, ami jár neki. De a magasztalt Vicky Cristina Barcelona nekem egy nagy semmi. Állítólag a színészi játék megmentette. Hát, nekem még az se. Hol van abban színészi játék?

A legutóbbi filmet még nem láttam. Amit utoljára láttam Tőle az a Whatever Works volt, amit még biztos, hogy megnézek néhányszor, mert számomra érdekes hangulata van, s olyan kérdéseket vet föl, melyek már engem is érdekelnek.

Szóval én képtelen lennék Woody Allen filmjeit ilyen-olyan rangsorba állítani, ahogy a Fellini filmek elemző kritikáját sem vállalnám, mert olyan ostobaságokba kellene belefutni, hogy : itt a rendező azt akarta kifejezni, hogy... Pedig nem. Ezek az ostobaságok akkor érhetők tetten, ha a „kritikusnak” kritikus állapotban leledzik az értelmi szintje, s valami nagyon okosat akar írni arról, amiről valójában fogalma sincs.

Egyszer az életben is láttam ilyet. Valamelyik könyvhét alkalmával meghívták az egyetlen Nobel-díjas írónkat. Ám a műsorvezetőt rosszul választották meg, mert nem elég, hogy nem olvasta a szerző regényét, de még hülyeségeket is kérdezett vele kapcsolatban. A kínos helyzetet szerencsére a másik vendég író mentette meg, aki hamar átvette a szót, s Ő interjúvolta meg író kollégáját.

Hiszem, hogy mielőtt valamiről véleményt próbálunk megfogalmazni, legalább egy kicsit tájékozódjunk róla. Nem olyan vészesen bonyolult logika. Ugye?