Ugyan honnan is kezdjem, hogy sikerrel elkerülhessem a terjengősséget? Talán onnan, hogy a 18 században népszerűvé vált angol Punch és Judy bábszínház időnként morbid, már-már horrorisztikus történetei megihlették a későbbi korok efféle szórakoztatóipari szakembereit, vagyis a mutatványosbódék kalandos életű „intézetvezetőit”. Jól tudták, hogy az emberek többsége imád borzongani, imádja a horrorisztikus történeteket, főleg akkor, ha csak szemlélője lehet a szörnyű eseményeknek. Így van ez ma is, nem kell szépíteni a dolgot.

Ebből kiindulva nyitotta meg kapuját Párizsban, 1894-ben Oscar Méténier vezetésével a 294 férőhelyes Grand Guignol színház, ahol -mint neve is utal rá- először élethű bábok, később színészek által alakított karakterek megcsonkítását, legyilkolását és az idegeket borzoló egyéb történetek bemutatását tűzték műsorra. Külön pikantériája a történetnek, hogy a színház épülete korábban templomként funkcionált. A teátrum leghíresebb sztárja Paula Maxa volt, akit az évek alatt több ezerszer csonkítottak, öltek és erőszakoltak meg a színpadon a nézők legnagyobb borzongását, felháborodását kiváltva. Aztán a Grand Guignol-nak -úgymond- betett a második világháború, mert annak borzalmai messze felülmúlták a színházban bemutatható akciókat. Utolsó igazgatója, Charles Nonon a színház 1962-es bezárásakor így nyilatkozott: „Buchenwalddal nem tudunk versenyezni. A háború előtt mindenki azt gondolta, hogy ami a színpadon folyik, az a valóságban lehetetlen. Most már tudjuk, hogy ezeknél sokkal rosszabbak is megtörténhetnek.”

A Grand Guignol azonban elindított valamit. Számos pontján a világnak újabb és újabb társulatok, projektek születtek továbbörökítve a Grand Guignol szellemét. A különféle színházi csoportosulások mind az ember ugyanazon félelmeire alapozták sikerüket. Ma is rettegünk a sötétben megbújó, ismeretlen gonosztól, legyen az valóságos vagy csak az elménkben megszülető rémalak. Óriási iparág épül a jó és rossz küzdelmét bemutató nagy parádéra, melyben gyakorta a rossz győzedelmeskedik, hogy aztán befészkelje magát a lelkünkbe és kételyeket ébresztve tovább rémisztgessen.

Talán a legnagyobb karriert befutó vállalkozás az amerikai Theatre Bizarre, mely idén már a 18. évét tapossa. A sztori 1999-ben kezdődött Detroitban, amikor a tehetséges grafikus, festő John Dunivant megálmodta a Theatre Bizarre látványvilágát. Üzleti társa Ken Poirier lett, akivel közösen megteremtették ezt a minden évben több ezer nézőt vonzó látvány és téma-parkot. 2010-ig üzemeltethették, mert ekkorra lett elegük a környék lakóinak, illetve határozott úgy a bíróság, hogy az engedélyek nélkül épített rekvizitumokat le kell bontani.
A bírság kifizetése után sem adták fel. Ha nem lehetett a város határában, akkor beköltöztették a központba, a Masonic Templebe, mely valaha az amerikai szabadkőművesek egyik központja volt. Néhány év után a város határában található, már nem üzemelő, volt ipari komplexumba költöztek, de az évenként megrendezendő nagy halloween show ( THE GREATEST MASQUERADE ON EARTH) a városi színházba csábítja vissza az érdeklődőket.

A Theatre Bizarre a horrort, a szörnyűséget, az elborzasztó furcsaságot gyúrja bele a különösen látványos show műfajába. E meghökkentő, szokatlan, néha ijesztően megálmodott valóság nem csak a nézőket hanem az önkifejezés időnként furcsa módját választó művészeket is maga köré vonzza. Az idei nagy maszkabálról még senki nem késett le. 2017 október 13, 14, 21 és 22 a dátum, amikor újra átélhetik a bátrak a borzongást, a félelemmel teli rácsodálkozást. Irány Detroit, Masonic Temple!