Manapság már olyan természetes, hogy megnyomunk egy kis pöcköt vagy csak megérintünk egy pontot az adott készüléken és már élvezhetjük is a hangok áramlását. Direkt nem azt írtam, hogy zene, mert a mai világunkban inkább csak hangáramlatnak nevezendő az a tömegcucc, amivel halláskárosodást okoznak a kiadók. De hogyan jutottunk el idáig? Pontosan 140 év telt el az első hangfelvevő-lejátszó megszületése óta. Hihetetlen pályaívet láthatunk, melynek végét sejteni sem lehet. Ezért hát utazzunk vissza a múltba, egy kis hang-őskutatásra.

A hangrögzítés „őskora”

Már az ötödik században felismerték a hang a rezgés és a mozgás közti összefüggést. Ám a hang csapdába ejtésére tett kísérletre a XVI. századig várni kellett. Giovanni Battista della Porta (1535-1615) itáliai természettudós próbálkozott azzal, hogy egy fémcsőbe zárja a hangot, megőrizve ezzel az utókornak. De bármennyire is bűvészkedett, az a fránya hang csak nem akart a csőben maradni. Elég vicces lehetett, amint ezen kísérletezgetett.

Az áttörés

A valódi hangrögzítésre a XIX. század végéig kellett várni, amikor Thomas Alva Edison -Jean Duhamel alapötletére épülve- megalkotta a Fonográfot. Ebben egy hengerre feszített ónhártyára rögzült a hang egy hangfogó tölcsér és rezgőtű segítségével.

Aztán 10 év múlva Emil Berliner német feltaláló szabadalmaztatta találmányát a Gramofont. Itt a hang rögzítése cinklemezekre történt, amiről pozitív acélmásolat készült. Ezzel aztán sok-sok száz lemezt lehetett készíteni, így a gramofon nagyon hamar közkedvelt szórakoztatási eszköz lett. A hangot a tölcsér gyűjtötte össze és egy finom bőrből készült membrán alakította át mechanikus rezgéssé.

A lemezek anyaga is változó volt, keménygumitól a sellak nevezetű gyantaszerű anyagon át a kezdetleges műanyagokig. Kezdetben a fordulatszám sem volt tisztázott, ám végül 60 Hz-es, 3600-at forduló motorok fordulatszámának 1:46 arányú csökkentésével 78,26-ban egységesítették.

Az első elektromos hangfelvétel

1924-ben nagy ugrásnak tekinthető a Bell intézet kutatása. Komoly fejlesztői munka után megszületett az elektromos hangfelvétel. Mikrofonnal, erősítővel és elektromos hangrögzítővel. 1931-ben pedig ugyanitt készülhetett az első sztereó felvétel is. Ám az első sztereó lemezeket csak 1958-tól kezdték forgalmazni, hiszen addig nem volt min lejátszani.

Kis kitérő-Bakelit?

Eleinte valóban használtak bakelitből készült lemezeket, s azt is csak nálunk hívták így, mert külhonban vinyl a neve az adathordozónak. Az Edison által feltalált hangrögzítő szerkezetet továbbfejlesztették és a viaszhengert egy lapos, kerek lemezzel helyettesítették - ez akkor alig pár perc zenét volt képes magán hordozni, és ez tekinthető valójában az ősbakelitnek. A negyvenes évek végén és ötvenes évek elején már piacra is dobták az új fajtát, ám nagyon törékenynek bizonyultak, ezért új anyagot kísérleteztek ki, ez az, mely máig használatos.

1931-ben a sztárkütyü az RCA Victor nevű gramofon volt, ami már "cetilcellulóz-polivinilklorid" anyagú fekete, mikrobarázdás lemezeket játszott le, s ezek a lemezek már komoly 20 percet voltak képesek tárolni.

Csillogó, fekete lemezek

Később a fordulatszámok is változtak, mert megjelentek az első, ám kezdetleges magnetofonok. Így jöttek létre a kislemezek 45-ös fordulatszámmal, majd 1948-tól a 33 1/3 fordulatszámú hosszú játékidejű lemezek. Anyaguk végül PVC lett, s a végső formájukat egy magyar tudós közreműködésével alakították ki.

A második világháború után komolyabb technikai fejlődés indult meg. Megalkották a Paul Jackues Curie (Pierre Curie testvére) által felfedezett piezoelektromos jelenség elvén működő lemezjátszó hangszedőt. Itt a piezo elektromos jelet egy kristály szolgáltatta oly módon, hogy a lemez barázdáit letapogató tűt mechanikusan összekapcsolták a kristállyal és az ilyen módon keletkező gyenge elektromos hangjelet vezették a hangerősítőhöz. Ezt végül felváltotta a mágneses-dinamikus hangszedő. Ennek legjobban a mai komolyabb dj-k örvendenek.

Kitérő - Jöhet a TEFIFON

A lemezjátszók után és a szalagos lejátszók között született egy ügyes fejlesztés a : TEFIFON. Dr. Karl Daniel nem sokkal a második világháború után, 1950-ben szabadalmaztatta. A Tefifon a kazettás magnetofon ősének tekinthető, mert ez alkalmazta először a hangrögzítő szalag kazettás változatát. Erre előre, gyárilag rögzítették a hangot, s ugyanerről lehetett visszajátszani.

A Tefifon napjai leáldoztak, mikor megjelentek a magnetofonok, amelyek képesek voltak az azonnali rögzítésre és visszajátszásra. A Neckermann gyár inkább távol-keleti gyártmányokat importált, majd végül egy katalógusból árusító utazási irodává alakult.

 A magnó

A mágneses hangrögzítés elvét és ezzel a magnetofont Valdemar Poulsen (1869-1942) dán mérnök-feltaláló alkotta meg 1905-ben. Ő még mágnesezett drótra rögzítette a hangot. Mivel ez a módszer nem vált be, így született meg a mágnesezhető szalag. Az első magnetofon-készülékek orsós rendszerűek voltak, és vörös vasoxid bevonatú tekercselt szalagot használtak. Aztán az olcsóbb előállítás végett előbb fekete vasoxid, majd kobaltoxid és krómdioxid bevonattal kezdték gyártani. De épphogy megszokottá vált, máris elavult, mert 1962-ben új forradalom kezdődött.

Kazettás magnó

A kazettás magnetofon szabadalmát a Philips cég jelentette be 1962-ben, szinte együtt a konkurenciával, a német Max Grundig által gyártott hasonló termékkel, Ám végül a könnyebben és olcsóbban gyártható, kisebb méretű Philips kazetta került ki győztesként a versenyből. A Philips Compact Casette 1963-ban meghódította a világot, benne a zeneipart és a zenemásolókat. Eleinte hatalmas, vállon hordható lejátszók nyomták a zenét, amit hamar felváltottak a hordozható walkmanek. Ma már nosztalgiával gondolunk vissza rá, bár állítólag kezd újra divatba jönni. Hja, a retro...

A CD

De a kazi hiába volt annyira népszerű, mennie kellett. Jött a szintén Philips fejlesztésű Compact Disc. Először ázsiai piacra dobták ki 1982 végén, az a CD 16 darab japán dalt tartalmazott, és hatalmas sikert aratott. Később szivárgott be a nemzetközi piacra, és meg is hódította a világot.

Egy érdekes történet vagy inkább csak legenda is kering a CD lemez körül. Amikor a 70-es évek végén, 80-as évek elején a Philips és a Sony a compact disc paraméterein dolgoztak, először egy 11,5 cm átmérőjű, 60 perces prototípust terveztek meg. Ez az átmérő pontosan megegyezik a kazetta átlójával. Később a Sony vezetője (Norio Ohga) ragaszkodott a nagyobb kapacitáshoz és a pletyka szerint azért, mert Beethoven rajongó volt és a IX. szimfónia kényelmesen elfért a 74 perces lemezen és ezzel akart kedveskedni a feleségének. Talán igaz, talán nem, de azért jól hangzik.

A CD/DVD lemezek kifejlődésével a lézeres technológia is megszokottá vált. Ezzel együtt a digitális technika, a hang és képrögzítés forradalma is megújult. Akár házilag is lehetett professzionális színvonalú anyagokat előállítani, melyek a számítástechnika fejlődését is magával vonták.

Digi-világ

1993-ban jelent meg a túlságosan veszteségesen tömörítő mp2, amit csakhamar váltott az mp3, aminek gyors elterjedését a Napster ( internetes zenecserélő) és a Winamp nevű lejátszónak köszönheti.

Az első működő MP3-lejátszó – az AMP MP3 lejátszómotor - az Advanced Multimedia Products fejlesztőjének, Tomislav Uzelac nevéhez fűződik. Justin Frankel és Dmitry Boldyrev elkészítette az AMP Windowsra optimalizált változatát, s megalkotta a Winampot. 1998-ban a Winamp ingyenes lejátszó megkoronázta az MP3 sikerét.

Aztán megszületett a hordozható mp3 lejátszó is, mely 1998-ban észak-amerikai piacon jelent meg először, sikerét pedig egy pernek köszönheti, melyben bizonyítást nyert, hogy alapvetően számítástechnikai eszköz, nem pedig hangfelvétel készítésére alkalmas, tehát nem esik a médiatörvények hatálya alá.

Innen egy pici ugrással jutunk el az 1998-ban bemutatkozó mp4-es formátumig, melyben már nem csak zenét, hanem mozgóképet is rögzíthetünk. Az MPEG-4 szabványú technológiában több rétegben tárolódnak a digitális anyagok. Külön a kép, a hang, a különböző kodekek, szoftver szimulációk, tömörítők, stb. Jelenleg ez a legfejlettebb szabvány, mely eredetileg az Apple MOV tárolójának szélesebb körben is használható verziója, melyet 2001-től egységesítettek.

A jelen

Senki sem tudja, hogy a fejlődésnek hol a határa. Jelenleg -mintha- megfagyott volna a látványos fejlesztés. A mobiltelefonok váltak a fő zenelejátszó eszközzé. A nagyobb kijelző, az erősebb processzorok pedig újabb lehetőségeket kínálnak. A mai digitális technológia fejlettségi állapotában egy tablettel és egy egyszerű erősítővel simán lehangosítható egy buli.

 Apropó. Többen érdeklődéssel figyelték munkálkodásomat a legutóbbi bulin. A tableten használt app a Cross Dj nevű program, ami viszonylag jól, bár szerényen animálja egy igazi Dj lejátszóját. Messze nem egy Serato, vagy Virtual DJ, de a bulizni vágyóknak tökmindegy, csak hangosan szóljon a zene és elég legyen a pia.

A jövő

Már egy ideje a fejlesztők az Mt9 elnevezésű formátumon gondolkodnak, melynek alapvető újítása, hogy hat sávra bontja szét az audiofájlokat. Ez annyit jelent, hogy külön sávba kerül az ének, a gitár a basszus, és zenehallgatás közben ezeknek a sávoknak a hangereje külön-külön állítható. Vagyis egy ilyen zenefájl hallgatásakor simán elhallgattatható az eredeti ének, és bárki rákornyikálhat a kedvenc nótájára. Az Mt9 formátumot a dél-koreai Audizen vállalat fejlesztette ki, és Music 2.0 néven is ismert.