Kérdik: Miért nem olvasok mai magyar irodalmat?

S valóban. Csak a régebbi, -mondhatni- klasszikus műveket részesítem előnyben. Mert számomra a mai magyar irodalom valahogy efféle formában van jelen:

"A lényege mindig az, hogy úgy tegyünk mintha, így ő azt gondolja: valójában ő áll mindenek felett a középpontban, ráadásul épp. Mert amikor kezdődően, akkor soha, noha általában mindig, így aztán gondolhatnánk így is, de ez természetesen rábízható a kedves olvasóra is, aki a legtöbb esetben bele. Bizony bele, ezért aztán el kell gondolkodnunk a tényen, hogy valamiképp mégiscsak, vagy legalábbis egy cseppet. Ám ahogy az lenni szokott, az bizony megtörténik, mégpedig visszavonhatatlanul. Mert az sem állítható vissza. Ezek után nem marad más hátra, mint hogy tökéletesen újraértelmezzük mindazt, amit erről eddig, mert ezt így tovább semmiképp sem folytathatjuk. De persze senki nem hiheti, hogy mindez pillanatok alatt, ripsz és ropsz, mert a világ nem ilyen, de nem ám. Ennél sokkalta inkább, s -bár hihetetlennek tűnik- mégis igaz. Mindez a valóságnak csupán töredéke, mintha apró szilánkok tükröződésében, s igazán balgaság volna...."

Szóval ezért maradok én a klasszikusoknál, ahol a forma, a tartalom még értéket hordoz, ahol megtalálni a harmóniát. Az új „irodalmat” pedig meghagyom a sznoboknak. Váljék egészségükre!