Schiller Örömódája - An die Freudeaz- az általa szerkesztett Thalia című irodalmi lapban jelent meg 1796-ban.

Beethovent már a mű első olvasása után a megzenésítés foglalkoztatta. Majdnem harminc évvel később 1824. május 7-én a Kärtnertor Színházban végre felhangzott a nagy zenemű, s a negyedik -egyben az utolsó- tételben kisebb változtatással a jelenlévők meghallgathatták a nagy német költő szólisták és kórus által énekelt sorait, melyeket nagyzenekar kísért. Az akkorra már teljesen süket zeneszerzőt az utolsó taktusok visszhangjai közben az egyik szóló énekesnő, Carolina Unger fordította a hevesen ünneplő közönség felé. A mester mély meghajlással köszönte meg a tapsot.

1972-ben az Európa Tanács úgy döntött, az Örömóda legyen a himnuszuk Herbert von Karajan átiratában. Végül pedig az Európai Unió 1985-ben Beethoven szimfóniájának egy részletét tette meg az EU hivatalos himnuszának. A nemzeti sokszínűség miatt természetesen szöveg nélkül.

Az Örömódának -zenei szakértők szerint- sok magyar vonatkozása is van. Állítólag Beethoven alaposan tanulmányozta a magyar népzenét, s ez a mű dallamvezetésén erőteljesen érezhető. Szóval az Örömóda egy picikét magyar is.