„A sagittis Hungarorum libera nos, Domine!”
avagy: A magyarok nyilaitól ments meg Uram, minket!

Amikor még a magyar egy büszke, szabad nép volt, bátran a világ tudtára adta: kösse fel a gatyáját az, ki haragra gerjeszt minket, vagy megpróbál ellenállni.

890 körül Arnulf, keleti frank király szeretett volna minden karolingok császára lenni. E vágyával igencsak egyedül volt, mert jog szerint nem ülhetett volna trónra mindaddig, míg I. Berengár Friuli őrgrófja -az igazi örökös- él és virul. Ezért szövetségül hívta Árpád seregét Itáliába, Berengár ellen.

899 márciusában 5000 magyar lovas dúlta végig a szép Itáliát, kifosztva, felgyújtva, rémületet keltve. Augusztusra már az ország szívében jártak, s Pavia mellett bemutatták a nagy magyar kiba*ást vagyis átverést. Jóval kevesebben voltak, mint a király serege, ezért úgy tettek, mintha meghátrálnának és nekiiramodnának visszafelé. Az ellenség beszopta a trükköt és az utóvéddel bajlódott míg a többiek átkeltek a Brenta folyón és várták a fejleményeket. I Berengár csapata, miután végzett a szándékosan hátrahagyott magyar utóvéddel, letáborozott a folyóparton, alaposan körbevette magát harci szekerekkel és megünnepelte a nagy „győzelmet”. A magyar hadak ez idő alatt átúsztattak a folyó két pontján és bekerítették a szekértábort. Ízelítőt adtak a magyar íjászok teljesítményéből, s aki menekülni próbált, azt sem hagyták annyiban. Berengár király is csupán úgy menekülhetett meg, hogy közkatonának öltözött át.

Az elsöprő magyar győzelem után Árpád lovasai továbbrabolták magukat, vagy fogalmazzunk úgy: kalandoztak. Modena is elbukott, s bizonyos források szerint a templomokban így könyörögtek: „A sagittis Hungarorum libera nos, Domine!”
Vagyis majdnem. A helyes változat: „ab Ungerorum nos defendas iaculis” (védj meg minket a magyarok kopjáitól) vagy a másik változat: „ab incursione alienigenarum libera nos Domine” (az idegenek betörésétől ments meg, Uram minket)

Joannes Skylitzes bizánci krónikaíró, aki élőben is találkozott a magyar hadakkal 895-ben pontos rajzos leírást ad. Ő is csodálattal számol be a magyar seregről, ír a nyilakról és a kopjákról.

De akkor honnan való a címben szereplő, s számtalanszor idézett mondat? Az bizony nem mástól, mint Kossuth Lajostól, aki az Irataim az emigráczióból című művében szerepelteti. A lényegen persze mitsem változtat. A hajdan erős és bátor magyar néppel nem ártott jóban lenni, mert ha végigtekintünk történelmünkön láthatjuk: amennyi csapás ért már minket, annak arányaiban és ahhoz képest még mindig itt vagyunk, s még egy darabig itt is maradunk, akár tetszik ez a többi nemzetnek, akár nem.

„A sagittis Hungarorum libera nos, Domine!”