Az egész gondolat abból jött, hogy idehaza november végétől vetítik a A ház, amit Jack épített (The House That Jack Built) című dán thrillert, melyet Lars von Trier -Cannesből is kitiltott- rendező neve fémjelez.

Lehet, nem tudom világosan megfogalmazni, de bizonyos alkotásokban vannak olyan szorosan összefüggő dolgok, amelyek mégis csupán áttételesen kapcsolódnak egymáshoz, afféle módon, melyet elsőre igen nehéz megérteni. Így van ezzel ez a film is. Az előzetesből is kiderül, hogy beteg egy történet, hiszen egy sorozatgyilkos szemszögéből érzékeljük a valóságot, vagy azt a valamit, amit annak hiszünk. De mindez sokkal több ennél. Egy véresen komoly kritika a világról, a társadalomról a vallásról, a művészetről és az emberi elme hihetetlen kettősségéről.

Ide kapcsolódik egy másik áttétele a filmnek, mely akár szándékosan, akár nem, de Dante: Isteni színjáték című művét idézi be azzal a különbséggel, hogy itt nem ad teremtő és lelket melengető útmutatást a végső megoldásra. A főhős egyébként egy tökunalmas fickó lenne, ha nem pszichopata sorozatgyilkosként élné mindennapjait, s ha közben nem egy csodálatos, fantasztikus házat tervezne. Tökéletes kettősség, mely harmóniában áll egymással. Épp úgy, ahogy a hétköznapi ember vasárnap reggel, áhítattal a lelkében elmegy a misére, majd délután szívből kívánja a szomszéd halálát, aki épp füvet nyír. Na jó, a filmben ez azért egy kicsit komplikáltabb.

Egy másik áttételes gondolata a filmnek maga a címe, mely igazából egy kumulatív mese, s különleges stílusa, ritmikája, rímei miatt igen népszerű volt az 1880-as évek Angliájában. Az efféle mesék úgy szólnak valamiről -jelen esetben Jack házáról- hogy magáról a házról csak a hozzá kapcsolódó szereplőkön és a körülöttük történő eseményeken keresztül tájékozódhatunk. Gondoljunk rá úgy, mint a mi népmesénkre, amiben a kakas és a tyúk történetét ismerjük meg, melynek végén a magocskától fuldokló tyúk kinyiffan. Tehát történetileg halmozó mese, melynek összefüggései a végén totálisan érdektelenné válnak.

Nem akarom lelőni a poént, vagyis divatosan szólva „spoilerezni” a filmet, ezért ennél többet nem árulhatok el. Meg kell nézni, de nem úgy, mint egy átlagos horrort, mert annál sokkal, de sokkal többről szól. Egy olyan szemléletű, lelkületű világról, ami már itt van, ami lassan bekúszik mindenhová. Aki ebben a filmben csak egy szimpla brutálisan véres, gyilkolászós filmet lát, az inkább nézegessen magyar tévésorozatokat, azokban nem fog csalódni, hiszen nem kell rajtuk gondolkodni, nem szólnak az égegyadta világon semmiről.

A ház, amit Jack épített persze nem lenne izgalmas, ha mondjuk az aktuális celebecskék kapták volna a feladatokat. Helyettük tehetséges színészek alakítják a szerepeket -bár itthon is így történne- s egy különös gondolkodású rendező Lars von Trier irányította az alkotási folyamatokat.