Ha híres magyar bűvészekre keresünk rá, bizony nem sok nevet dob ki a „gugli”. Pedig hajdan több tucat komoly és nemzetközileg elismert bűvészünk élt és dolgozott szerte a nagyvilágban, ám többségük névtelenül lépett át az árnyak birodalmába.

A leghíresebbet, Corodini-t nem, de oly szerencsés vagyok, hogy gyermekként egészen közelről láthattam Rodolfo-t, hiszen egyik műsorában engem választott ideiglenes partneréül. Kellemes hangja, elegáns megjelenése és villámgyors keze volt.

De most egy másik bűvészről mesélek, akit szintén láthattam élőben és művésznevén Figaro-nak hívtak. 1925. március 25-én született Zalalövőn és egy darabig fodrászmesterként dolgozott. Aztán Herczegh Jánostól megtanulta a bűvészkedés alapjait, mely művészeti ágat sok-sok gyakorlással végül tökéletesen elsajátított.

Sokat utazott a világban, s látta, hogy külföldön milyen népszerűek a bűvészboltok. Gondolta, lehetne itthon is „varázsolni” egyet. Igen ám, de az 1960-as éveket élte ekkor az ország, s a magánbiznisz a szocializmusban nem igazán volt elfogadott. De Figaro, -vagy igazi nevén: idősebb Szabó István- nem adta fel. Addig-addig kilincselt, szervezett, míg végül 1969. március 5-én megnyílhatott a Figaro Bűvészbolt (Budapest, Bartók Béla út 31.) Szabó úrnak igen nagy érdeme volt abban, hogy sok kiváló bűvész tanulhatta ezt a rendkívül nehéz művészeti ágat, s ehhez kiváló kellékeket kaphattak.

Szóval, aki belevág a bűvészet nagy kalandjába, ne feledje, hogy van egy kiváló bűvészbolt, ahol számtalan remek trükköt és eszközt vásárolhat, bátorítást kaphat. Ezek birtokában már csak egyetlen tanácsot kell megfogadni, amit Rodolfo mondott:

„Gyakorolni! Gyakorolni és gyakorolni! Ha nem gyakorolok egy napig, nem történik semmi. Ha nem gyakorolok két napig, én észreveszem. Ha három napot hagyok ki, azt már a közönség is észreveszi. Az a művész, aki meg van magával elégedve, az nem művész többé. Az meghalt.”