Ittam egy Starbucks „kávét”. Pocsék volt.

Hideg, íztelen. Még a legvacakabb kotyogóval is ezerszer jobbat főzök. A márkát az idióta divat viszi. Az eredeti céget két tanár és egy író alapította. Jerry Baldwin, Zev Siegl és Gordon Bowker eleinte csak pörkölt szemeskávét árultak, melyet közvetlenül Alfred Peet kávétermelőtől vásároltak. A cég nevét Herman Melville amerikai regényíró Moby Dick című művéből kölcsönözték. A hajó első tisztjét hívják Starbuck úrnak. Őt is felfalja a nagy fehér bálna. Hupsz, most elárultam magam...

„Nekem ne szálljon olyan ember a csónakomba - mondta Starbuck -, aki nem fél a bálnától!" Ezzel mintha nemcsak azt akarta volna mondani, hogy az a legmegbízhatóbb és a leghasznosabb bátorság, ami a várható veszedelem okos felméréséből származik, hanem azt is, hogy a teljesen félelem nélküli ember sokkal veszélyesebb társ a gyávánál.”

Felfogható ez egy kiváló üzleti tanácsnak is.

1982-ben csatlakozott a céghez Howard Schultz üzletember. Jó orral kiszimatolta a nagy biznisz lehetőségét. Kérte az eredeti tulajokat, nyissanak kávézókat, ahol természetesen a saját kávéjukat kínálják. Az alapítók nem voltak nyitottak az ötletre. Úgy tartották, jó kávét csak otthon lehet főzni. S milyen igazuk van! Schultz, miután kényelmesen befészkelte magát, első körben felvásárolta Alfred Peet kávétermelő cégét, majd 1986-ban pedig saját kávéházat nyitott. Csak egy esztendő kellett és megvette a Starbucks brandet, ami attól fogva szélsebesen terjeszkedni kezdett.

Ennyi! Ez az igazi Amerika, ahol felfelé törsz, lefelé taposol. Az üzletben nincs barátság. Lehet, hogy Mr Schultz volt a Starbacks Moby Dickje? Egy csudát! Így utólag inkább azt látom: Howard Schultz a cég megmentője. Az bizonyos, hogy a Starbucks ma a világ legnagyobb kávéház láncolata. 77 országban mintegy 28 ezer kávézóval rendelkezik. Sztárok és annak látszani akaró lényeket nyert meg, hogy a trendet meg a brandet hirdessék. S bizony a sok kis majmóca be is szopja. Egy hamis világ életérzése a márkák bűvöletében... Nem is tudom, nevessek, vagy szánakozzak ezeken az embereken. Ültek ott az almás laptopjukkal, s marhára fontosnak és nagynak és trendinek érezték magukat. Kit akartak becsapni valójában? Érdekes, modern kori pszichológiai értekezést lehetne írni belőle, ha pszichológusnak készülnék.

De én már kész vagyok, mert ittam egy Starbucks „kávét”. Pocsék volt. Bocsi, de nem éreztem át a feelinget. Viszont már tudom, oda nem megyek többé kávét inni. Betöltöm a jó kis szarvasi kávéfőzőt olasz kávéval, s a végeredmény egy fekete, erős, illatos, ízekkel és zamatokkal dúsított ital lesz. Pont úgy, ahogy a Starbucks eredeti alapítói elképzelték.

Legközelebb, majd a logójukról is mesélek. Vagy nem. Vagy de. Mittudomén...