Nincs azzal semmi baj, ha valaki egészségtudatosan odafigyel az étkezésére - tisztelem és becsülöm Őket. Azzal sincs probléma, ha valaki kifejezetten utál ezt vagy amazt, így mellőzi az ételei sorából. Az is egy helyzet, s én aztán pontosan tudom, mert a saját bőrömön tapasztaltam, ha valaki egészségügyi okokból nem ehet bizonyos élelmiszereket. De kifejezetten rühellem, ha valaki valamilyen ostoba divatból fakadóan megvon magától értékes tápanyagokat.

           Bár nem támogatom, de elfogadom azon felnőttek döntését is, akik ilyen-olyan okok miatt vegetáriánusok avagy -durvább esetben- vegánok lesznek. Az utóbbinál épp most derítették ki, hogy sokkal károsabb, mint azt korábban gondolták. Milyen fura, hogy ezen emberek némelyike az alkohol és cukor -nem épp mértékletes- fogyasztását simán elnézi magának. Természetesen nem támogatom a „húst a hússal zabálás” nézetét sem, inkább az arany középút híve vagyok. Vagyis mindenből lehet és kell is enni, de mértékkel. Biológiai felépítésünk, sejtszerkezetünk alapvetően a mindenevésre van bekódolva, s bár a különféle étkezési divathóbortoknak vannak szócsövei, akik megpróbálják ezt cáfolni, de ennek mindössze üzleti háttere van, amit a magát egészségtudatosnak tudó vásárló el is hisz. Olyan ez, mint az orvoslátogató. A gyógyszercégek igen szép summákat fizetnek az orvosoknak, hogy az ő terméküket írja fel a receptre, pedig lehet, hogy hatásmechanizmusában egy másik cég készítménye sokkal gyógyítóbb lenne. Leírtam már ezt a Dr Pirula lobbi című írásomban. Nem ismétlem.

          Nem oly rég mesélte valaki, hogy a kislánya nem hajlandó tejterméket enni, mert hallotta/látta, hogy az osztálytársa laktózérzékeny, meg annak barátnője is, meg a másik is, meg a magazinban mutogatott perc-sztárocska is megvallotta - hát ezért bizony ő is kitalálta magának, hogy ő bizony most már csak rizs és kókusztejet iszik, meg efféle vegyi kotyvalékokat, vagy a most divatos tevetejet - hogy a fene enné a gusztusukat. Az persze nem jutott el borsónyi agyacskájába, hogy a dobozon tüzetesen elolvassa, mi minden található abban a rizstejben. Amennyi ellenőrizhetetlen vegyi szutykot felhasználtak az előállításához, azzal az erővel akár a vasútállomás közvécéjéből is ihatna. De hát divat! Képtelenség ezzel az agymosással szembe menni, mert komoly emberek is begyalogolnak a már általam sokszor emlegetett Monarch-módszer valamelyik mellékalagútjába, s már maguk is elhiszik a reklámok igazságát. „De hát a patikamagazin is megírta, hogy ez egészséges!” Sokan most biztosan rázzák a fejecskéjüket, de attól a tények még tények, az egész egy rendkívül jövedelmező üzlet. Hiszen valójában az általuk preferált termékek előállítása semmivel sem drágább és tisztább a többinél, ám mégis jelentősen felülárazottak. Mert divat.

          Kicsit más tészta az, ha valóban, orvos által igazoltan laktózérzékeny valaki. Ez a valóságban a magyar lakosság 7 százaléka. Igaz, sajnos növekvő tendenciát mutat, de közel sem 35 százalék, mint ami a hirdetésekben áll. Ráadásul ilyen, hogy laktózérzékenység, nincs is. Van tejfehérje allergia és laktóz felszívódási zavar. A két dolgot külön kellene kezelni, de ehhez nagyobb odafigyelésre lenne szükség. Meg aztán a „laktózérzékenységre” adókedvezmény is jár, hát persze, hogy a „pógár” kihasználja. Ez évente 55 milliárd forintocska. Jó, mi? Nagy biznisz ez, emberek!

          A másik hatalmas üzletág a glutén mentes élelmiszerek gyártása és értékesítése. A reklámok hatására szinte az összes „laktózérzékeny” közli, hogy ő bizony gluténérzékeny is. Miért? Mert az is divat. Magyarországon valójában a lakosság 2 százaléka glutén, cöliákia -vagy nevezhetjük póriasan- lisztérzékeny. De a divat hatására mégis a reklámokban sokkal nagyobb számok szerepelnek. Elárulok valamit. De komolyan. Születésemtől fogva súlyos lisztérzékeny vagyok. Majdnem meghaltam kisbaba koromban. Évekig hordtak kezelésre, s nem ehettem búzalisztből készült pékárut. Ez -abban az időben- nem volt egy egyszerű feladat. A lisztérzékenység gyógyíthatatlan betegség. Simán eszem a magyar pékárut és kutya bajom sincs tőle. Ezért mondok én egy szomorú gyanút, melynek én magam vagyok az élő bizonyítéka: Az itthoni pékáruk 99 százalékában nincs egy deka búzaliszt se. A törvény szerint a pékségek kötelesek ilyen adalékot, meg olyan kiegészítőt beletenni a tésztába, s a végeredmény egy olyan termék, amelyik néhány órai állás után már ehetetlen. Reklámozhatják magukat a kis pékségek, hogy á, ők aztán nem, ők csak tiszta forrásból! De a törvény rájuk is vonatkozik, s persze nem vallják be, de működési engedélyük megtartása miatt ők is szépen belevirgolják a központ által előírt cuccokat. Semmivel nem jobbak azok a termékek, nem finomabbak és az állaguk is... hát inkább ne is említsük.

 Személyes élmény 1.

          Bemutattak a tévében egy kis pékséget a Balaton felvidék egyik falucskájában. Szuperlatívuszok sora magasztalta. Mivel épp a környéken jártunk, csupán kis kitérő kellett ahhoz, hogy meglátogassuk az üzletet. Csupa ilyen, olyan meg amolyan mentes, hű de nagyon egészséges pékáru. Vettünk egy keveset. Másnapra -a gondos tárolás ellenére- pontosan olyan száraz és savanyú volt mindegyik, mint a harmadannyiba kerülő Tesco cucc. Reklám? Átverés? Az. Csak az nem látja, aki görcsösen ragaszkodik, valamely divatos maszlaghoz, amivel megetették. Persze ha ettől nyugszik meg a lelke, ha nem bánja, hogy becsapják és megrövidítik, akkor csak egye. De csak halkan jelzem: semmivel nem lesz egészségesebb az átlagnál.

          Érdekes lenne annak utánajárni, hogy Európában észak felé haladva miért egyre kevesebb a „laktózérzékenyek” és gluténérzékenyek száma. Vagy például Afrikában. Számuk nem is mérhető. Nem lehetséges, hogy ez az egész biznisz a vegyipar mérhetetlen mohóságán alapul? Talán a környékünkön már nem is kapható vegyszermentes élelmiszer. Mert minden alapanyagot kezelnek valamivel. Géntechnológiával, ilyen-olyan kémiai eljárásokkal, hogy aztán a végén kijelentsék: ez emez és amaz mentes, nagggggyon egészséges, tessenek fogyasztani! A környezet túlszennyezése is súlyosbíthatja a helyzetet. Már a beszívott erdei levegő is tele van méreggel. A reklámok -mint a tibeti mantrákat- szajkózzák, hogy az elektromos autók mennyivel jobbak és környezetbarátabbak, de arról nem beszélnek, hogy az akkumulátoraik előállítása milyen súlyosan veszélyes a környezetre nézve, s hogy egyáltalán nincs alternatívájuk a már hasznavehetetlen telepek ésszerű feldolgozására. Reklám. Sokan beszopják? Hát persze. Itt is érvényesül a villanykörte effektus. A nagy hazugság a fenntarthatóság mítosza. Csakhogy ezt a projektet egy végtelen mennyiségű nyersanyagra és örök időkre használható természeti forrásokra alapozták, mely önmagában hordozza a paradoxont. Most épp a műanyagokra mutogatnak, de lehetne még ezer másra is mutogatni, akár a kenyérbe kerülő állományjavítókra és ízfokozókra, az állatok takarmányába kötelezően belekevert ismeretlen forrású vegyi termékekre, a tejhelyettesítő izékre, a fejünkre hulló savas esőre. Az emberiség a saját gőgösségébe és szemetébe fog belefulladni. S ez nem majd ezer év múlva, hanem már évtizedek alatt bekövetkezik.

 Személyes élmény 2.

          Szintén a Balaton-felvidéken, egy rendszeresen meglátogatott helyen található egy fagyizó. Direkt nem mondom, hogy hol, nem csinálok neki reklámot. Évek óta rendszeresen felkerestük, mert színes és különleges választékával, finom ízeivel visszacsábított minket. Aztán idén bekattantak és átváltottak a „mindenmestes” verzióra. A fagyi pocsék lett. Ízetlen, jellegtelen, állagában inkább folyós, és persze drágább. Természetesen a „tudatos” édesanyák vették, adták gyermekeiknek, majd a tölcsért szétáztatott és ezzel ehetetlenné vált trutyit a kukába dobták. Helyette a nagyon gondos anyukák cukorral telepumpált csokit nyomtak a gyerek kezébe, mert azt is látták a reklámban. A májbetegségek 60-70 százalékát a túlzott cukorfogyasztás okozza.

          Szóval azt hiszem, ez a laktóz és glutén ügy a reklámok sugallatára egy kicsit túlgenerált probléma. Nem a tudatos egészséges életmóddal van bajom, hanem azzal a szemellenzős hozzáállással, amit sokan képviselnek, melynek alapja az innen onnan hallott, olvasott bújtatott reklám, melyet különféle soha nem létezett külföldi laboratóriumok eredményeivel támasztanak alá.

          S még egy gondolat. 2011-ben Peter Gibson volt az, aki elindította a gluténhisztériát. Nem oly rég, az új könyvében bevallotta, az egész csak átverés volt. Ennyit erről. Jó reggelt, Pajtikák!