„York napsütése rosszkedvünk telét tündöklő nyárrá változtatta át.”

Ezzel a mondattal kezdődik az a Shakespeare dráma, melynek főszereplője 1452. október másodikán született a ködös Albionban. Richard Plantagenet, York utolsó hercege, aki -a drámában leírtakkal ellentétben- nem készült arra, hogy király legyen. Csupán megragadta a lehetőséget és igyekezett a legjobbat kihozni a sors kínálta helyzetből.
Richard csak bátyja IV. Eduárd 22 éves uralkodása után kapta meg Anglia trónját. Ám addig is szinte királyi hatalommal bírt, így bőven gyűjtött talpnyalókat és ellenségeket maga köré.

Számára a teremtő rövidre szabta az uralkodás idejét, mindössze két viharos esztendő adatott. Belső és külső konfliktusokkal kellett megküzdenie, s míg hercegként könnyen lavírozott a pártok és érdekszövetségek között, addig királyként nehezen boldogult.
Pedig Anglia jobban járt volna, ha III. Richárd egy kicsit tovább marad a trónon, mert felvilágosult gondolkodó volt, aki igazi nemzeti érzelemmel bírt. Támogatta a tudományos fejlődést, egyetemeket alapított. Az angol nyelvet tette meg hivatalos nyelvnek, királyi esküjét is angolul mondta. De a törvényei a legérdekesebbek és leginkább a modern uralkodói gondolkodásra utalnak. Létrehozott olyan jogsegély szervezeteket, ahol a szegények kérhettek jogi felülvizsgálatot. Korlátozta a földesurak hatalmát, a helyi adókat eltörölte, a földbirtokokkal történő mutyizást szigorúan büntette. Bevezette az ártatlanság vélelme fogalmat és az óvadék ellenében történő szabadulást. Korlátozta a bírói testület működését, ezzel a korrupció ellen vette fel a harcot. Támogatta a hazai ipart és vámmal nehezítette a külföldi kereskedők monopóliumát. Szigorúan szabályozta a kincstári hivatalnokok munkáját, ezzel megszüntetve az egyházi és királyi kincstár körüli káoszt, a visszaéléseket.

Egyszóval: Igyekezett rendet teremteni, szándéka szerint egy modern Angliát felépíteni. Ámde, ez bizony azzal járt, hogy véget ért volna a kényurak mutyizása, a szegények teljes kizsigerelése. Így a nagybirtokosok úgy döntöttek, inkább Richard egyik távoli rokonát Tudor Henriket teszik meg királynak, aki a francia udvarban vendégeskedett egy ideje.
A háború elkerülhetetlen volt. Az ütközetre egy mocsaras mezőn Bosworth város közelében került sor 1485. augusztus 22-én. Richard nyerésre állt, köszönhette ezt annak is, hogy először használtak ágyúkat az ellenség ellen. Ám egyik hűséges alattvalójának hitt főura átállt az ellenség oldalára. A királyt lekaszabolták, csapatát szétkergették, Henriket pedig ott, a csatamezőn Anglia királyává koronázták.

Vele sem jártak túl jól, mert Richard törvényeit ugyan eltörölte, de arra ügyelt, hogy a királyi jogok megerősödve megmaradjanak. Így aztán bőven adott okot a későbbi újabb felkelésekre, miközben a szerencsétlen nép továbbra is szerencsétlenül szegény és kiszolgáltatott maradt.
Shakespeare korában a történetírók igyekeztek Richard emlékét sötét színben feltüntetni, mert az akkori politikai irány ezt követelte. Ám a mai kutatók sok buta vád alól tisztázták Richardot.

A történészek sokáig azt hitték, Richard király földi maradványait végérvényesen elnyelte a történelem mocsara. Aztán a feltételezett nyughely közelében ásatásokba kezdtek, s 2012. szeptember 12-én a városi tanács parkolója alatt ráleltek csontjaira, bezúzott koponyájára. Aztán hosszú, bonyolult azonosítási folyamat következett, melyre végül a DNS vizsgálat tette fel a pontot. 2013. február 4-én hivatalosan is bejelentették, hogy a talált csontváz III. Richard király földi maradványai.