-Hallottál már a titokzatos és rejtélyes Hope gyémántról, mely annyi ember életét tette tönkre?

          -Nem.
          -Akkor elmesélem! Juj, nagyon izgalmas!
          -Én inkább most...
          -Akár hiszed, akár nem, a Hope gyémántot bárki megnézheti, mert egy múzeumban állították ki. Sőt, ha lenne rá elég pénzed, akkor meg is vehetnéd, mert eladó. Bár mostanában senki nem kívánja, annyi vér tapad hozzá. A gyémánt jelenleg majdnem 46 (45,52) karátos és gyönyörű mélykék színe van. A bór adja ezt a káprázatos árnyalatot, s csak most fejtették meg, hogy az ilyen típusú gyémántok nagyon mélyen, legalább 600 kilométerrel a felszín alatt, hihetetlen hő és nyomás hatására keletkeznek. Történetünk főhőse Indiából származik, s ehhez is két lehetséges sztori kapcsolódik. Az egyik szerint a gyémánt egy Siva istent ábrázoló szobor homlokát díszítette, onnan lopta le egy tolvaj és adta el a francia kalandornak Jean-Baptiste Tavernier-nek. A másik változat szerint egy indiai bányában leltek a kőre, ezt vásárolta meg a már említett fiatalember és hozta Európába. Azt is rebesgették, hogy valójában nem is egy, hanem három követ hozott, de erre nincs bizonyíték. Tavernier egyébként korábban hadapródként szolgált Győr várában. Még magyarul is megtanult egy picit.
          -Eddig ez nem túl rejtélyes. Manapság is rengeteg gyémántot hoznak be a...tudod, kik.
          -Várj egy kicsit! A gyémántot -állítólag- nyersen senki sem látta, csak már indiai módon megcsiszolt állapotban.
          -Akkor lehetséges, hogy mégis lopott cuccról van szó?
          -Lehetséges. Senki sem tudja. Szóval ez a Tavernier a gyémántot 147 kiló színaranyért eladta a Napkirálynak. Átokról szó sincs, mert elég sokáig élvezhette a nagy vagyont, élete végén, 82 éves korában vadkutyák tépték szét. A Napkirály szív alakúra csiszoltatta a követ és a szeretőjének, Madame Montespan márkinőnek ajándékozta. Ám szerelmük 15 év és nyolc közös gyermek után kihűlt. A márkinő fekete mágiával próbálta visszacsábítani a királyt, akinek ez baromira nem tetszett. Azon parázott, hogy a nő meg akarja őt mérgezni. A megunt szeretőt végül kolostorba záratta.
          -És mikor jön a rejtély, meg a többi halál?
          -Majd most, mindjárt. A gyémánt visszakerült a királyhoz, aki betette a kedvencek közé. Később az unokája, XV. Lajos király legfőbb királyi ékszerként viselte. Ő úgy hívta a követ, hogy: „Franciaország Kékje”. Elkülönítve őrizték a többi kincstől. Tudod, ennek a Lajosnak volt olyan marhasok szeretője. Pompadur, du Barry, a Nesle nővérek satöbbi.
          -Á, ez unalmas! Semmi titok, semmi gyilok!
          -Várj csak. A következő Lajos...
          -Figyi! A tök... vagyis a hócipőn tele van a sok Lajossal!
          -Ez már az utolsó. XVI. Lajos a feleségének, Marie Antoinette-nek ajándékozta a gyémántot, aki nagyon szép nőci volt és biztosan jól passzolt a gyönyörű kék szeméhez a kék gyémánt. De a házaspár elvesztette a fejét, mert a Concorde téren rajtuk próbálgatták a guillotine-t a forradalmárok. Elég véres?
          -Ja, ez már valami. De mi lett a kővel?
          -A gyémántnak nyoma veszett egy kis időre, de aztán IV. György...
          -Na, most meg a Gyurik jönnek?
          -Dehogy! IV. György angol király vette meg valakitől, de pár év múlva meg is halt. A gyémánt egy gazdag, nagyon gazdag holland születésű angol bankár, Henry Philip Hope tulajdona lett, aki oválisra csiszoltatta. Egy darabig nem is volt semmi baj, de csakhamar az egész vagyona elúszott, ő pedig átköltözött a másvilágra.
          -Mindez a kék gyémánt miatt? Nem erőltetett ez egy picikét?
          -Lehet, de sztorinak, aminek még nincs vége, jó. A Hope családtól Pierre Camille Cartier ékszerész vette, vagy szerezte meg, aki platinafoglalatba tette és körberakta 16 darab fehér, párnás csiszolású gyémánttal, majd az egészet egy gyémántnyakláncra helyezte.
          -Bakker! Ennyi gyémánt! Mibe kerülhetett ez?
          -Kur... nagyon sokba! Majd mindjárt meghallod. Ravasz fickó volt ez a Cartier, mert az ékszert nem tartotta meg magának, hanem 1911 januárjában 180 ezer dollárért eladta az amerikai sajtómágnásnak, Edvard B. McLean-nek. De! Volt egy záradék a szerződésben. Ha hat hónapon belül történik valami tragikus a McLean családban, akkor a gyémántot kicserélik más ékszerekre. Ám az ékszert márciusban még ki sem fizették. Megkezdődött a pereskedés, végül a gyémánt maradt McLean-éknél. Az asszony gyakran viselte és állította, hogy rajta bizony nem fog semmilyen átok. Rajta nem is, de a férje csakhamar meghülyült. Először befiatalított, majd tényleg gyogyós lett. Csúnya botrányok, hosszú huzavonák után váltak el. Gyermekeiknek is jutott a rosszból. A fiút halálra gázolták, a lányuk pedig öngyilkos lett. Az asszonyt szélütés érte, sokat szenvedett, mire meghalt. A gyémánt többször is gazdát cserélt, de nincs róla hír, hogy átka hatott volna. Végül, -sok más értékes ékszerrel együtt- Harry Winston, New York-i ékszerész birtokába került, aki letétbe helyezte a Smithsonian Múzeumba, ahol most is látható. Az ékszer jelenlegi biztosítói ára „mindössze” 69 milliárd forint.
          -Hm... Biztosan vannak itt olyanok, akik simán megvehetnék, de ha pénzem lenne rá, nekem akkor sem kéne. Lám, a túlvilágra egyik sem vihette magával. Végül mindegyik tulajdonosa pontosan oda jutott, ahová mindenki tart: a másvilágra. Persze amíg él az ember, nem lenne rossz azzal a tudattal kelni, hogy megvehetném, ha akarnám... Hope gyémánt...