A Karácsony ősi ünnepe szinte egyidős az emberiséggel.

Egyszerű a képlet, hiszen az ember már a korai időktől kezdve megünnepelte az évszakok változását. Ezen ősi fordulókhoz igazodtak a későbbi ünnepek, az ősi civilizációktól a Sumer, egyiptomi, görög, római korokon át a mai időkig. A fény ünnepe eredetileg Lucifer, a fényhozó pogány ünnepe volt, (na erről majd később) ezért hosszas huzavona kellett, hogy 350-ben I. Gyula pápa elrendelje: december 25. napján Jézus születését kell ünnepelni és punktum, mely döntést az őskeresztények sem fogadták szívesen, hiszen legtöbbjük január elején ünnepelte Jézus születését, az egyiptomi koptok pedig tavasszal.

Ha a két híres naptár szerint nézzük, akkor a Juliánusz naptár szerint december 21 az ünnepnap, a Gergely naptár szerint meg a december 25. De azt hiszem, ez már teljesen mindegy, mert az ünnep trónjáról letaszíttatott mindenki, hogy átvegye helyüket Mammon isten. Mára egy tomboló fogyasztói őrületté, giccsparádés gagyivá alacsonyodott a karácsony, ahol a széthullott családok, a gyűlölködő társadalmi osztályok vitája közti villámhárítóként lángba borulnak a fenyőfák. S ha majd vége lesz, ha majd kihuny ez a fény is, beköszönt a teljes sötétség. Fejben, lélekben egyaránt.

S bizony sokan nélkülöznek ebben a néhány napban is. A nagy többség nem akar rájuk gondolni, elfordítják fejüket, s különféle -önmaguk megnyugtatására kitalált- dajkameséket szőnek, melyeket a hivatalos médiából arcukba ömlő hazugságokkal erősítenek meg. Ülnek a hitelből látványosan vett falméretű tévéik előtt halászlevet szürcsölve, s két pofára tömve a "bejglit" örülnek, hogy idén ismét kielégítették a nagy Mammon istent. S hogy holnap mi lesz? Mit sem számít addig, amíg mindezt hagyják, amíg csendben rágódhatnak a morzsákon. Addig pedig mert a szomszéd fűje mindig zöldebb, ezért dögöljön meg a szomszéd disznaja is, hiszen legszebb öröm a káröröm!

Nemigaz, Pajtikák!?