1825. november harmadikán -mint ahogy az lenni szokott- Pozsonyban, a magyar királyi városban ülésezik a reformországgyűlés.

A magyar nyelvről vitáznak épp, amint Felsőbüki Nagy Pál - Sopron vármegye küldötte- dühös kirohanással ostorozta a felfelé nyaló, lefelé taposó magyar nemességet - nyelvének elhanyagolása miatt, amikor felállt az ifjú (34 éves) Széchenyi István gróf és így szólt:

„ Ha egy intézet álland fel a magyar nyelv kifejlesztésére, mely polgártársaim nevelését is elősegíti, ugy felajánlom egy évi egész jövedelmemet, mely 60.000 forintból áll, s az a felállítandó magyar tudós társaság alapjához csatoltassék.”

E csodálatos tett többeket is bátor felajánlásra buzdított, s csakhamar megalakulhatott a Magyar Tudományos Akadémia elődje.

Ám a „legnagyobb magyar” naplóiból kiderült, e kivételes felajánlást nem honfiúi felbuzdulásból tette, hiszen közben felfelé pillantott a karzatra, ahol ott ült Maria Crescentia Caroline Maximiliana von Seilern und Aspang szóval gróf Zichy Károly szépséges felesége, akibe fülig bele volt habarodva. Neki szólt ez, a bátorság, az áldozattétel bizonyítéka. A szépasszonynak tetszett ez a huszáros magyar virtus, de szerelmük beteljesedésére még egy évtizedet várniuk kellett. Ekkor már 7 gyermekes családanya volt, aki hamar sutba dobta az özvegyi fátyolt, hogy kezét nyújtsa a grófnak, aki „legnagyobb magyarként” végre másban is bizonyíthatott.

De!
Azért ne feledjük, hogy az első -na jó, egy picit férfias gerjedelemtől duzzadó, önző- nemzeti tett után még számtalan, igaz hazafihoz méltó felajánlás született, mely szintén Magyarország felemelkedését szolgálta.