Lányok, asszonyok! Drága Hölgyeim!

Önökhöz szólok most e késői órán, megtört szívvel, és lankadó...orral. Búcsúzom! Búcsúzunk, mi mind, a férfinép -valljuk be őszintén a gyengébbik nem-, kiknek sorsa az, hogy el kell menni. De nem Kossuth Lajos hívásának eleget téve, hanem a természet hívó szavának engedelmeskedve. Drága, szép leányok, ne sírjatok, még ne! Hiszen van még hátra 125000 esztendő, míg lassan korcsosulva végleg eltűnünk. Hiszen odalesz egyre kisebbedő, lankadó Y kromoszómánk is, s így a himbilimbi a bimbibe érve éri el végső funkcióját. Követjük példáját a kis „tejufiju”-nak, ki inkább kihalt, mintsem végig kellett volna néznie nemtelenségének elhatalmasodását. Mert igen, drága Nők, Ti vagytok a teremtés nyertesei, midőn az az atyaúristen (ki elé a női szexmunkás jelzőt mégsem illendő odabiggyeszteni) Titeket szemelt ki az égi misztérium varázslatának megélésére.
Szóval, búcsúzom Tőletek, -s bocsánat e bizalmaskodó hangért- de Néktek is búcsúzni kell Önnön magatoktól, hiszen eltűnésünkkel együtt beköszönt a végtelen unalom. Mert ugyan ki lesz azután, ki lelketeket a végsőkig borzolja, ki fizikai erejét -már aki- latba vetve hátatokra dönt, ki véreteket szívja, de aki oly sok kedves, szép szót suttog bársonyos fülcimpátok fölé, s elnézi szeszélyeiteket, illatos virágcsokrokkal hálálva meg minden apró jót, mit odavettek...
Fiúk, férfiak! Harcostársaim! Hozzátok szól most kemény szavam. Ezt a hátralevő aprócska 125000 évecskét próbáljuk már meg úgy eltölteni, hogy a csajoknak IS jó legyen. A teju nevű gyíkfiúk nem így gondolták, s lám, már alig emlékeznek rájuk a szűznemzéssel szaporodó teju lányok. Csak a szex hiányzik nekik annyira, mert anélkül nem fejlődik ki bennük a tojás. De ezt is megoldották. Valahogy...