Az első filmvetítő, vagy inkább filmkukucskáló szerkezetet Thomas Alva Edison (1847.02.11. – 1931.10.18.) találta fel 1889-ben.

No persze ez csak azért volt lehetséges, mert a kiváló George Eastman (1854.07.12. - 1932.03.14.), a későbbi Kodak Company alapítója megalkotta a rugalmas és perforált roll filmet, mely eredetileg 75 mm-es volt. Edisonnak azonban ez túl szélesnek bizonyult, így kettévágatta, s ezzel új szabványt alkotott, a 35 mm-es filmet. Tulajdonképpen a 20 század elejétől kezdve napjainkig e formátumot használja a film ipar, s bár vannak speciális változatai, a lényeges paraméterei nem változtak.
Az Edison-féle filmnézőt, -bár elég lassan- szerencsére kiszorította a Lumiére fivérek és mások fejlettebb kamerái, melyek már alapból a 35 mm-es filmet használták. Azért sem volt ez baj, mert Edison inkább a fonográffal kezdett foglalkozni, s ennek köszönhetően 1895-ben már megszólalhatott az első hangosfilm.

(Mellesleg Edison elég nagyvonalúan bánt mások szabadalmaival, ami miatt igen gyakori vendég volt a bíróságon. Ezt végül a filmipar monopolizálásával „hálálta” meg, így a filmeseknek Hollywoodba kellett költözniük. De ez egy másik történet.)

Minden technikai nehézség mellett a 20. századra a 35 mm-es film maradt használatban a mozgóképek fotografálásánál. S hogy miért lett és maradt igazi, teljes körben elfogadott szabvány a fényképezésben is? Többek közt az asztma miatt.

Oskar Barnack (1879.11.01.-1936.01.16.) német feltaláló, Ernst Leitz optikai gyárában dolgozott, mint fejlesztő mérnök. Borzasztóan szeretett a természetben fotózni, de egyre agresszívabb asztmája miatt alig bírta a nehéz kamerát cipelni. Így aztán kitalálta a kompakt fényképezőgépet. Az első működő modell 1913-ban született. Legfőbb tulajdonsága az volt, hogy 24 „kockás”, 35 mm-es filmet használt, ami vízszintesen „futott” a készülékben. Tetszett a főnökének, bizonyára barátilag meg is veregette a mérnök úr vállát, de nem került sorozatgyártásba. Ám Oskar tudta (de nem mondta) ;) hogy nem szabad feladnia, s végül -az első nagy világégés miatt kissé csúszva- az 1925-ös Lipcsei Tavaszi Vásáron bemutatták a Leica fényképezőgépet. (Lei tz ca mera) A siker megjósolhatatlan volt, az első néhány évben alig tudták kielégíteni a vásárlói igényeket.

Ez a fényképezőgép egy óriási fototechnikai forradalmat indított el. Igazi háború alakult ki a lencsék, a rollfilmek gyártói között. Az újítási versenyben csodás szabadalmak születtek. A másod és harmadgenerációs Leica fényképezőgépek gyakorlatilag etalonként szolgáltak, s néha-néha még ma is így tekint rájuk a komolyabb fotós szakma. Sajnos az „occó kínai” és egyéb digitális fényképezőgépek gyártói egy időre megszorították az eredeti Leica céget, de legújabb fejlesztéseiket megtalálni az inkább megfizethető Lumix gépekben is.

Vázlatos Leica kronológia:
1913 - Ur-Leica (Csupán egyetlen darab maradt belőle. Lehet, hogy nem is volt több?)
1924- Leica O (Még csak limitált példányszám. 31 darab készült.)
1925 - A Leica 1 sorozatgyártása.
1926 - A Leica 1 módosított verziója elindul a nemzetközi hírnév felé. 88 dollárért árusították, ma egy ilyen működő állapotú masina az aukciókon 2 millió dollárt ér.
1930-ban találta ki a cég a „Frissítéses Garancialevél” marketingfogást. A régebbi masinákat kedvezőbb áron újabbra cserélték. Jó, mi?
1931 - Curt Emmermann megírja az első cikket és fotóskönyvet, természetesen a Leica-ról. Ez lesz az alapja az első és még ma is működő fotósmagazinnak az LFI-nek.
1932 - A Leica II. generációja a Leica D. A szovjetek simán ellopják, vagyis lemásolják és FED néven gyártják.
1933 - A Leica III. generációja a Leica 250.
1938 - a Leica 250 áttervezése. Új testet és nézőablakot kap, mely már rendelkezett a távolságmérők egy korai verziójával.
1940-1947 A gyár leginkább hadifelszereléseket gyártott.
1949 - Saját objektív gyárat építenek.
1952 - Franciaország után Kanadában is megépül a Leica gyár.
1954 - A Leica M sorozat bevezetése, mely már bajonettzáras objektívcserélési lehetőséget is kapott. A Leica M ma is kapható.
1955 - Az ötvenes évek második felétől a gyár különleges, egyedi megbízásokat is elvállalt. Különleges kameráit, speciális lencséit még az óceánok legmélyén is gond nélkül használták. A speciális Elcan lencséknél még a különféle sótartalmú tengervíz törését is bekalkulálták. A Leica UW sorozat néhány példányát még ma is használják.
1970 - Ernst Leitz tulajdonos elnyeri egy új kamera és vetítési rendszer optikai tervezésének jogát. Így születik meg 70mm IMAX rendszer és ennek optikai verziója a Panavision Primo-L objektív, mely Steven Spielberg „Empire of the Sun” (A nap birodalma) című 1987-es filmdrámájában debütált és egy szép Oscar díjat hozott az operatőrnek (Allen Daviau).
1970 - A hetvenes években az M sorozat újabb és újabb darabja született. A Leica M4-P típusban már motor továbbította a filmet, és egyéb kényelmi funkciók segítették a fotós munkáját.
1973 - Tulajdonképpen a Leica volt az első olyan fényképezőgép, mely a hatvanas évektől használta a beépített autófókusz alkalmazást. De 1973-ra kiderült, alig érdekelt valakit, ezért a szabadalmat eladták a Minolta-nak.
1984 - A Leica M6 megjelenése, melyben már kiváló fénymérő is segítette a beállításokat.
1988 - Költözés a régi gyárból.
1990 - A cégcsoportok egyesülése. Az új név: Leica Microsystems IR GmbH. (Leica Biosystems, Leica Geosystems AG, Leica Camera AG)
1995 - Matsushita (Panasonic) cég már csak Leica objektívvel szereli össze kameráit. Az új márka Lumix néven mutatkozik be. (Egy mai LUMIX DC-GX800K alapgép mindössze 170 ezer Forint, és egy picivel többet is tud a hasonló felépítésű Leica-nal, de hát a „nevet meg kell fizetni”!
2001 - A Leica tulajdonképpen összeolvad a Panasonic-kal.
2004 - A cég különböző részeit mások felvásárolják. A kamerákat és optikai lencséket gyártó egység 96 százalékos tulajdonjogát Dr. Andreas Kaufmann milliárdos vásárolja fel, hogy megmentse a gyárat a bezárástól.
2006 - A Leica M8 digitális fényképezőgép megjelenése.
2009 - Teljes átalakulás. Új lencsetípusok, az M sorozat újabb tagjai. Már megjelennek a különféle altípusok (S2, X1).
2010 - 2014 - 139,6% -os növekedés. Újabbnál újabb típusok, továbbfejlesztett lencserendszerek megjelentetése. A világ számos pontján Leica üzletházak nyílnak, ahol a vásárlók és szervizre várók maximális kiszolgálásban, luxuskényeztetésben részesülnek. (A mai ára egy Leica M-P 240-es készüléknek tartozékok nélkül 9.900.-€ ( 3.168.000.-Ft). Egy kicsit visszatérnek az alapokhoz, amikor 2012-ben bemutatják az új Monochrom kamerát, mely fekete-fehér képeket készít, ráadásul az új technológia segítségével különlegesen kiváló minőségben. Újabb gyárak épülnek, a Leica megjelenik Ázsiában is.
2014 - Az első mobiltelefonba épített Leica fényképezőgép. Nem lett egy nagy durranás.
2015- Képtelenség lenne felsorolni az új típusokat, a legújabb fejlesztéseket. A Leica szárnyal.
2016 - Huawei Mate 9 Dual Leica, egy új, mobiltelefonba integrált Leica fényképezőgép.
2017 - A vastag pénztárcájúak már körömrágva várják az új Leica M10 megjelenését.

Van egy saját történetem egy afféle régimódi, tükörreflexes masinával kapcsolatban. No nem Leica gyártmányúval, hanem egy Praktica Super TL típusúval. Ez amolyan vérbeli SLR kamera a hatvanas évek eleje-közepéből az egykori keleti németektől. A modellemet csak odaállítottam a fal elé az ablakkal szemben. Odakint kora nyári délelőtti fények. Vakum nem volt, a gépben egy 24 dines Polaroid film tekeredett. Két felvétel készült, de azt a hatást, azokat a fényeket, árnyékokat, színeket azóta sem sikerült megismételnem.

Volt ezután néhány digitális fényképezőgépen, a Sony-t imádom, csak képtelen vagyok aksit kapni hozzá, a Huawei mobilomban egy Leica klón csücsül, remek képeket lövök vele, ahhoz képest, hogy egy mobil. A vitát nem is én kívánnám eldönteni, hogy SLR, DSLR vagy mobilfotózás. Szerintem alapvetően nem a készüléken, hanem az emberen múlnak a dolgok, de ez most mindegy is. Szóval azt vettem észre, hogy a technika fejlődésével az eszközeink egyre inkább jellegtelenekké és valódi teljesítményük mellett stílustalan produktumokká váltak. Mintha igazából nem is létezne ipari formatervezés. Csak funkcióban megfeleljenek, ám az ember szépérzékét -már akinek van egyáltalán- teljesen kihagyják. Ez lassan az élet más területére is kivetül. Eltűnnek a szerethető, ízléssel készült tárgyak, s az emberi kapcsolatok is afféle felszínes, burkolatos jellegűvé válnak. Olyan felgyorsult sebességgel húzunk el egymás mellett az életnek nevezett sztrádán, hogy valójában nincs is lehetőségünk megnézni egymást. Ez hová vezet? Csak álljunk meg néhány pillanatra a zúgó tömegben. Álljunk meg és nézzünk körül. Senki sem lát minket. Mi is csak üres utcákat látunk, ahol a kirakatüvegekben megpillanthatjuk mérhetetlen magányosságunkat.