A sokak által irodalmi mágusnak számító Samuel Beckett (1906.04.13.-1989.12.22.) szerintem

inkább egy kiváló illuzionistának tekinthető. Remekül kihasználta a „császár új ruhája” effektust. Egy maroknyi, magát irodalmi elitnek kikiáltó -haveri alapon- úgy gondolta, Beckett a megtestesítője művészi mondanivalójuknak. Vagyis: a nagy, lila, esszenciális semminek.

S ahogy az lenni szokott, senki nem mert felállni és azt mondani, hogy hé, Sami fiú, ez egy unalmas szar és nem szól az égegyadta világon de semmiről se. Nem, nem, mert akkor a kínos csendben valamelyik semmirekellő megkérdezte volna: hát te ennyire anti vagy, hogy nem érted?! S máris megszületett a sznob, a minden ócskát benyelő, a minden hülyeségre komolyan bólogató tömegember, aki retteg attól, hogy valaha egyéniség, valamilyen individuum legyen.

De ugyan! Manapság is ez van. Jön valami seggfej, akit a többi seggfej vagy a hatalom piedesztálra emel és nincs az az isten, aki bebizonyítaná, hogy az, amit művel az valójában egy nagy büdös semmi. A császár új ruhája effektus még mindig tökéletesen működik. A tömegemberek pedig szaporodnak és sokasodnak és benépesítik a különféle művészetek templomait, s azok hivatalait.