Szinte minden plakáttervezés előtt körbenézek a hálón, csak hogy elkerüljem a már meglévő grafikai gondolatok ismétlését.

Na persze, ez most elmaradt. Miután nyomdakész lett, s útjára bocsátatott, csak akkor jutott idő, némi összevetésre.

Most már mindegy. Meg aztán arra is gondoltam, hogy a téma eléggé korlátozza a lehetőségeket. A szinte már kötelező ünnepi motívumok a lukas zászló, a korabeli fotókból készült montázs, ha hangot is lehetne mellékelni, akkor az Egmont nyitány... kommersz panel mind, viszont szorosan kapcsolódik az ünnep látvány, vagy inkább élményvilágához.

Persze lehetne, vagy inkább "lehetett volna, mégsem az lett" egy 21. századi hiperszupermodern elképzelés is. Hadd szólítsuk meg a fiatalokat. Ám a szomorú helyzet az, hogy a fiatalok 99 százaléka magasról tesz erre az egész kócerájra, ami itt van, s többségük már most a vegetatív állapotát vette fel, vagy fél lábbal már a nyugati külföldön leledzik. 

Aztán arra gondoltam, hogy aki a szívében őriz, vagy örökölt valamit ebből a forradalmi hevületből, annak igenis ezek a hagyományos szimbólumok ébresztik fel, élesztik újjá a tüzet. Akinek meg az egész csak púp a hátán, annak meg tökmindegy. Birkaként leéli azt a harminc, negyven, esetleg ötven évét, aztán kikapcs. Úgyhogy, marad már ez. A műsor pedig egy drámai színmű, három fiatal sorsát mutatja be a forradalomban. Szóval aki unja az afféle megemlékezést, amiben a kisiskolás "tanítónénikedvencek" kiállnak és bénán "elszavalllnak" néhány verset, az inkább nézze meg ezt.