A hamar árvaságra jutott Elizabeth az Ohio megyei Daytonban született 1905. november 13-án.

Rokonoktól rokonokig került, végül Baltimore-ig jutott. Már 12 évesen dolgoznia kellett, így az igazi gyermekéveket nem ismerte. Iskolába sem járt, mert azon rokonait támogatta, akiknél lakhatott.
Egészen fiatalon hozzáment egy textil és ruhakereskedőhöz, de eleinte nagyon nehezen boldogultak. Elizabeth -míg a férje üzleti úton volt- a boltot vezette. Szabadidejében csodás virágoskertet gondozott, s egy napon úgy gondolta, hogy új vállalkozásba is belefog. Egy jól működő virágboltot nyitott, ahová szerettek az emberek betérni.
A sírcsokrok és koszorúk unalmas, barna csomagolóanyagának díszítésére egy szabálytalan szonettet nyomtattatott a papírra. Sokan kérdezték a költemény eredetéről, de nem árulta el az igazat.

A vers óriási karriert futott be, mert bár látszólag szomorúsággal teli, mégis bátorító. Az első szakaszában közli, hogy a kedves személy nincs a sírban, ott ne keresse. A második részben felsorolja, mennyi kedves dologban leli meg őt, a harmadik részben pedig megerősíti az első gondolatot és egy misztikus, már-már filozofikus üzenettel búcsúzik.
Sok évtizednek kellett eltelnie, mire a népszerű rádiós műsor a Dear Abby háziasszonya Abigail Van Buren (valójában Pauline Esther Friedman) kiderítette a költemény eredetét.
A címtelen verset bizony a mi virágboltos Elizabethünk, vagyis Mary Elizabeth Frye írta még 1932-ben. Az ihletett pillanatról különféle verziók keringenek, ezek felsorolásába most nem megyek bele. Sem előtte, sem utána nem írt semmit, s ha később a költeményről kérdezték, csak annyit mondott, hogy azért nem védte le, mert úgy gondolta, ez mindenkié.
Az idők folyamán a szavak mögé felsorakoztak a különféle ideák, de szerintem ezek csak Dear Abby reklámfogásai voltak.

A vers annyira szabálytalan, hogy igazából szonettnek sem nevezném. Egyszerű, világos képek és gondolatok sorozata (persze az angol nyelv alapjában faék egyszerűségű) már-már annyira letisztult és szabad stílusban, hogy hihető: egy olvasott, de tanulatlan asszony alkotása. Egyszerűen csak szép és kész, s ebben a szépségben van az egyszerűsége.

Egy 1996-os angliai felmérés a maga kategóriájában a legjobb angol nyelvű költeménynek titulálta. Mára számos nyelvre lefordították, s többnyire gyászjelentésekben vagy temetéseken szerepel.

Ne jöjj el sírva síromig,
Nem fekszem itt, nem alszom itt;
Ezer fúvó szélben lakom
Gyémánt vagyok fénylő havon,
Érő kalászon nyári napfény,
Szelíd esőcske őszi estén,
Ott vagyok a reggeli csendben,
A könnyed napi sietségben,
Fejed fölött körző madár,
Csillagfény sötét éjszakán,
Nyíló virág szirma vagyok,
Néma csendben nálad lakok
A daloló madár vagyok,
S minden neked kedves dolog. . .

Síromnál sírva meg ne állj;
Nem vagyok ott, nincs is halál.

(Mary Elizabeth Frye)