2018. jan 28.

"Marhaaa"

írta: Clodovicus S. Carolus
"Marhaaa"

Nagy Endre a kor híres szerzője így ír róla:


"Mély dörmögő hangja volt és szája roppant öbléből böffenve robbantak a szavak; olyan volt a beszéde, mint a benzinmotor kipufogása. Megszólalása színpadon és életben egyaránt esemény-szerű, sors-forgató volt. Debreceni születésű volt, debreceni orvosnak volt a fia és egy kis hajdúsági zamat mindig megmaradt a beszédjén. Kedvenc szava volt, szállóigévé is népszerűsödött: - «Marha!» Nagyon mélyről jött ellágyulással, utánozhatatlan gömbölyűséggel tudta ezt mondani; akit illetett véle, úgy érezhette magát, mintha gyengéden hátba ütögették volna."

Nemesi családból származott. S bizony nagy meglepetést okozott szüleinek azzal, hogy leszerződött Sopronba a statiszták közé. Persze nem sokáig volt ott, mert alig 10 esztendő múlva már a Nemzeti Színház színpadán láthatta a közönség. Később örökös taggá vált, s hosszú éveken keresztül taníthatta a Színiakadémián a növendékeket.
Realista karakterszínész volt, aki minden szerepében hús-vér embereket igyekezett megformálni. Ez a játékmód -abban az időbe- még nagyon újnak, ámde roppant népszerűnek számított.

Imádta a társaságot, s a társaság is imádta Őt. Mindenkit ismert, aki számított, s Őt is jól ismerték a kor híres színészei, írói, politikusai. Mindenkivel közvetlen és egyenes volt, egyformán tisztelt orvost vagy szakácsot. S ezzel el is jutottunk a konyhába, vagyis előbb az étterembe.
A főváros egyik hírességek által is kedvelten látogatott vendéglője volt a Wampi vagyis a Wampetics vendéglő, amit ma inkább Gundel-nek ismernek. No, ebben a kulináris fellegvárban Újházi egyszer elmesélte, hogy számára milyen is az igazi tyúkhúsleves. Meghallotta ezt Wampetics Ferenc, s másnapra megfőzte az étket úgy, ahogyan annak receptjét Újházi elbeszélte. Így keletkezett a méltán híres Újházy tyúkhúsleves, mely nem csak a magyar, hanem a nemzetközi konyhán is jegyzett.

A leves
Az eredeti Újházy vénecske kakasból készült. Benne maradt taréja és a heréje is, de a teljesség eléréséhez kellett még egy kis galamb, sárgarépa, petrezselyem, fél marék zöldborsó, zöldbab, zeller, kelkáposzta, karalábé, zöldpaprika, karfiolrózsa, gomba, paradicsompüré és egy adag spárga. Mindehhez csigatészta dukált, melyet külön illett felszolgálni.

Ma a hozzávalókat tekintve egyszerűbb a helyzet, de az elkészítés módja kissé macerás.
Ez mind kell hozzá:
2 kg tyúk, 250 gr tisztított sárgarépa, 100 gr tisztított gyökér, 60 gr tisztított zeller, 60 gr tisztított karalábé, 100 gr tisztított csiperkegomba, 60 gr tisztított vöröshagyma, 200 gr tisztított kelvirág, 100 gr friss fejtett zöldborsó, 1 gerezd fokhagyma, 1 db csemege zöldpaprika, 1 db csemege paradicsom, 1 csomag petrezselyemzöld, só, egész bors, gyömbér.

S mivel főzni nem tudok, -csupán a minőségellenőri beosztásig jutottam,- így az elkészítés módját ki-ki maga találja meg.

 ujhazi.jpg

Végül. de nem utolsó sorban jöjjön egy kis reklám, sajnos minden hátsó szándék nélkül.
Egy kellemes gasztronómiai élményem a főváros 12. kerületéhez kötődik. Az Istenhegy oldalában a Diósárok 16 szám alatt található a már több. mint 100 esztendeje működő hangulatos Árnyas étterem. A kiváló ízek mellett üdítő meglepetésként ért, hogy az ebéd levezető szakaszában maga a tulajdonos lépett az asztalunkhoz, s udvariasan arról érdeklődött, hogy mennyire voltunk megelégedve az étellel és a kiszolgálással.

arnyas_etterem_logo.jpg

Vannak szituációk, családi kötelékek, amikor a minőség adja magát. Minden valószínűség szerint itt is ez a helyzet. Ajánlható hely, de asztalfoglalás nélkül senki ne próbálkozzon. S bár Újházy tyúkhúslevest ott nem kóstolhat, van helyette más ínyencség.

Szólj hozzá

történelem magyarország színház művészet